Zengő/zene
Rekviem szól csendes fájdalommal,
kottára vésett utolsó dal…
Létpercek peregtek, mint a gyöngyök,
a halál új, s újabb testet foglal.
Csontokra szikkadt ujjak
hamvakat szórtak, emlékektől
már nem szabadul a tudat,
mert beteggé tesz a hiányokból
fakadó bűnös indulat.
– Én most csönd vagyok Uram,
kőre dermedt némaság,
sok ezer gyertyafényben
bánat, minden könnyben láng,
s minden lángban lélek.
Sírhantok kopjafáira
neveket rótt fel a végzet.
– Nem halljátok a hívó hangokat,
imák hangját a szél viszi -hiába,
csak az eget varrják éppen
hollószín ruhába…
Legutóbbi módosítás: 2014.10.29. @ 17:28 :: Bakos Erika