Időben nem sokkal utánam regisztrált a 7toronyban. Meghökkentően ritka szerénységgel. Gondoljunk csak bele: igencsak önérzetes tollforgatók irodalmi portáljára úgy belépni valakinek, hogy kijelenti, ő nem író…
Idézem is: „Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom…
NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ…
Nem vagyok én író
csak olyan afféle,
maga sóhajából,
sehová sem való,
ki-gondolom-formán,
ritmusra tátogó…”
A főoldalon pedig olvashattuk nagyszerű „beugróját”, LEVÉL ANYÁK NAPJÁRA című versét. Kapta is a dicséretet, a szíves fogadtatást! Most, mint megrögzött anti-szerénység, a magam kommentjét idézem, István válaszával:
„Üdv itt, kedves István! Ez az első, amit olvasok Tőled — a bemutató-versen kívül —, csak azt mondhatom: jó a fogalmazásod, reális! Ezt nagyon szeretem, legyen akár szabad-, akár kötött a vers…”
„Kedves Sándor! Örülök ennek a kedves fogadtatásnak, hogy ne örülnék… Tanulni is jöttem közétek és úgy látom, van kitől…”
Olykor mellbevágóan remekül kidolgozott művekkel lehet találkozni neve alatt, megjegyeztem egyszer: „Mint a fecskék… úgy írsz!” Lényegre törően, cikázva. Később több Torony-találkozón volt szerencsém személyesen megismerni őt.
Kedves István! Bemutatkozódban írod: „Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt.” Pontosan mit jelent ez? Miféle műszaki területen dolgoztál?
Kedves Sanyi! Nem szeretnék bőbeszédű, sem tolakodó lenni. Nem, nem vagyok technokrata.
A leghosszabb ideig a műszergyártásban, tervező és kivitelező gépésztechnikusként dolgoztam. Sokféle alapanyagot használtunk. Megtanultam többféle anyaggal „bánni”. Alakítani úgy, hogy célszerű eszköz legyen belőle.
Eszköz és nem több. Az ember boldogsága nem a birtokolható eszköz, technológia „minőségétől”, „korszerűségétől” (vagy épp pénzben kifejezhető értékétől), hanem a kapcsolatai minőségétől függ.
Persze tudom, kell fedél a fejünk fölé, falak hogy télen ne fázzunk, meg elegendő élelem… meg még mennyi minden… De ez, mind-mind eszköz. Az élet „kellékei”, ahogy Hamvas Béla írja egy helyen. De nem cél!
Regisztráláskor jelezted, tizenöt éve, hogy írsz. Emlékszel, mi volt a kiváltó oka ennek? Kinek, kiknek a hatására ragadtál tollat? Közöltek-e nyomtatott formában?
Szerettem, szeretek olvasni. Úgy emlékszem, hogy Fekete István Lutra című regénye volt az első, amit végigolvastam. Aztán az Egri Csillagok. Számtalanszor. És a többi… Tudatosan csak később kezdtem verset olvasni, először Weöres Sándortól. Az irodalom érdekes világnak tűnt. Érdekesnek és elérhetetlennek, amin én kívül állok. A fordulópontot a rendszerváltozás körüli események jelentették.
Mint oly sokaknak, nekem is megszűnt a munkahelyem, ami jelentős anyagi és érzelmi megrázkódtatás volt. Ki kellett ismét találni, mit kezdjek az életemmel. Az a tudás, tapasztalat, amiből eddig éltünk, nem kellett már senkinek. Nehéz évek voltak. Végül a Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársa lettem.
Az ekkor megélt változássorozat egyik szelete, hogy elkezdtem írni, többnyire vers-szerű valamiket. Eleinte csak magamnak. Egy idő után, az is érdekelt, miért is ír az ember például verset vagy bármi mást.
Hol születtél, jártál iskolába? Mesélj gyermekkorodról, a környezetről, szüleidről.
Szüleim, 1941-ben egy élhetőbb élet és munkalehetőség reményében költöztek vidékről Pesterzsébetre. Itt születtem, 1945-ben, és négy évre rá a húgom. A családomról: egyszerű környezet, épp úgy, mint akkortájt sokaknak. Ami fontos, hogy szerettek. Csak később, jóval később derült ki számomra, hogy szeretetből készített védőernyő alatt nőttünk fel. Erről a gyerekkorról szól az ÖRÖKSÉG című versem. Ezt a biztonságot igyekeztem a saját családomban — több-kevesebb sikerrel — megvalósítani. Négy, ma már felnőtt gyerekünk, és nyolc unokánk van.
Többektől tudom — hallásképtelenségem miatt, sajnos nem lehet élményem —, szépen tudsz szavalni. Ez a tehetséged régebbi, mint a tollat-ragadásod? Már iskoláskorodban is felfedezték ezt?
Megtanultam néhány verset, rövidebb prózát, amik közel állnak hozzám. Memória karbantartásnak is megfelelő.
Az utóbbi időben (Toronytalálkozón is) néhányszor előfordult, hogy el is mondtam pár olyan verset, ami tetszett.
Mit jelent neked a Héttorony? Véleményed szerint a „lakótársak” segítettek ez irányú készségedet fejleszteni? Akad-e köztünk, akinek írása kedvenced?
A Héttoronyba Sonkoly Éva hívott, és örömmel jöttem. Ma is úgy érzem, van kitől és van mit tanulni. A Héttorony egy jó, eleven közösség is. Akik rendszeresen járnak találkozókra, ismerhetik ezt az oldalát is. Bár egyre kevesebbet írok, s ha mégis sikerül egy-egy szösszenet, örömmel tölt el.
Vannak terveid, célod írásaiddal? Gondolok publikálásra, verseskötet megjelentetésére, hiszen manapság, ha van hozzá némi anyagi, nem lehetetlen…
Nincs különösebb célom az írásaimmal. Nincs önálló kötetem. Nem tudom, illik-e ezen a helyen ilyet mondani, de nem is reális.
Sok helyen jártál a világban? Mi a hobbid, ami igazán kikapcsol, feltölt nyugalommal, energiával?
A személyes kapcsolatok fontosak számomra. A kapcsolat „élő szövet”, épp úgy odafigyelést, törődést igényel, mint bármely más élőlény. Erre, mindig van időm.
Ami még örömmel tölt el… Szeretem a kertet, szeretem, ha a növényeim — arra a kis időre, míg itt élnek — jól érzik magukat. Örülök, ha boldog a barackfa, a szőlő, a dió és a többi… a virágok.
És szeretem faragni a fát. Versláb vagy székláb, egyre megy. Ha rendben van, örömteli ez is, az is.
Valami sztorit, szép emléket idéznél nekünk?
Szép emléket? Inkább egy fontosat.
A már említett, rendszerváltás körüli érzelmi és anyagi megrázkódtatásnak, volt egy szelete, ami csak később vált világossá. Egy fölismerés! De inkább versben…
GŐG
nem teremtője
ha érted a része vagy
s lehetsz őrzője
Van-e, amit szívesen elmondanál vagy kérnél, de én nem említettem?
Talán azt, hogy aki írásra adja a fejét, jó, ha pontosan tudja, miért (esetleg, mi helyett) teszi ezt!
Végezetül minden jót kívánva, köszönöm a válaszokat!
Legutóbbi módosítás: 2014.10.01. @ 17:10 :: dudás sándor
