Itt van az ősz, én meg ittam újra
és szétcsúszott teljesen.
Sárgul a táj, hűl az idő,
én meg fekszem részegen.
Olyan minden, mint az élet:
homályos, lényegtelen.
Jöttünk, mentünk. Közte mi volt?
Nem emlékszik senki sem.
Gond gyűl csak. Borocska mellett
olvad hát el életem.
Gond gyűl csak. Borocska mellett
tompul a szörnyű félelem.
De nem is csoda, hiszen itthon
csak a bornak istene,
akit a nép egyként imád.
Ő e honnak mindene.
És az alkohol ködében,
kevésbé fáj, ami fáj.
Leszarom én, hogyne szarnám?!
Legyen övék a világ!
Vigyék a pénzt, a nőt, a házat,
nincsen engem ami bánt.
Húnyt szemekkel ülök csendben,
még tart e lassú zsibbadás.
Egyszer majd, a bor ha elfogy,
talán majd mind felkelünk.
És tetszünk forradalmat csinálni.
És senki nem áll meg ellenünk.
És olyan világ lesz majd akkor,
hogy én is tisztán élhetek.
De amíg mindez megvalósul:
egy hosszú lépést! Ha kérhetek…
Legutóbbi módosítás: 2014.10.03. @ 19:05 :: Irlanda Máté
