A tabáni templomtól,
a töltésig tartott gyermekkorunk.
Emlékszel?
Áram híján a boltból elemet loptál,
hogy magnót hallgassunk
a kicsi tanyában,
hol ablakon átmászva közlekedtünk.
Vasárnaponként a térre szorultunk,
mert apád nem tudott úgy baszni,
hogy mi a másik szobában voltunk.
Egyszer kilestük őket.
Anyád lába az égbe meredt,
mi meg röhögtünk,
amíg szaladnunk nem kellett.
Ma már nincs miért szaladnunk.
Emlékszel Gizamamára?
Fogatlanul majszolta a kalácsot
és megbotránkozott mindenen.
Főleg rajtunk, rajtam.
Nem értette mért lettem más.
Nem értette mért nem olyan
a vérem mint az övé.
Nem értette, mégis óvott maguktól.
Amit látott: apám prosztó vére.
Egyszer lehoztalak a tetőről,
amikor felvágtad magad.
Tört ott minden. Cserép, léc, hit.
Nehéz volt eldöntenünk akkor ott,
hogy csak karcolás volt vagy mélyebb
gyógyíthatatlan seb. Húsvét volt.
A feltámadás napja. Az újjászületésé.
Később megcsináltuk még egyszer.
Te az ágyon feküdtél. Még a falon is vér volt.
Én meg rohantam a fülkéhez hívni a nullanégyet.
Akkor megfogadtam megölöm a kurvát.
Végül is nem lett belőle semmi,
mert elvetted feleségül.
Az időnek a dolga, hogy múljék.
Neked meg, hogy vigyázz rám
ha padokon találsz gyógyszerekkel.
Emlékszel?
Mennyire örültünk annak
ha vehettünk három csomag pudingport
és egybefőztük a csokist, a puncsost és a vaníliát.
Lábosból kanalaztuk – volt, hogy négyen.
Ma már olyan szürreális az a bádogteknő,
amiben fürödtem vasárnaponként
és a papa nem sértődött meg, ha megkértem
forduljon a fal felé az ágyon, amíg végzek.
Bénán, amennyire tudott tiszteletbe tartott.
Nem tudom mondtam -e neked anno,
mennyire zavart az Anyák napja és hogy nekem
sose jött el senkim és magamon éreztem az összes
osztálytársunk tekintetét
és a karácsonyaim sem voltak igazán ékesek.
Nem mertem mondani azt sem,
hogy minden hivatalos papírt én írtam alá,
köztük az ellenőrzőmet, az tanácsi segélyt,
a rendőrségi jegyzőkönyvet, amikor
anyám szétverte a házat. Gizamama úgy tett,
mintha nem lenne jó a szeme és hát a keze is remeg.
Tökéletes mamás írásom volt.
A nyáron együtt ittunk.
Megbeszéltük az aktualitásokat,
nő ügyeket, hogy új helyre költözöl.
A hatodik sör után már csak meredtünk
arra a helyre, ami a tabáni templomtól
a töltésig tartott.
Végül megállapodtunk abban, hogy az életet,
amikor lehetett megragadtuk.
Valahogy mégis szegények maradtunk.
Legutóbbi módosítás: 2014.10.02. @ 19:31 :: Jagos István Róbert
