Jagos István Róbert : Emlékszel?


A tabáni templomtól,

a töltésig tartott gyermekkorunk.

Emlékszel?
Áram híján a boltból elemet loptál,

hogy magnót hallgassunk

a kicsi tanyában,

hol ablakon átmászva közlekedtünk.

Vasárnaponként a térre szorultunk,

mert apád nem tudott úgy baszni,

hogy mi a másik szobában voltunk.

Egyszer kilestük őket.

Anyád lába az égbe meredt,

mi meg röhögtünk,

amíg szaladnunk nem kellett.

Ma már nincs miért szaladnunk.

Emlékszel Gizamamára?
Fogatlanul majszolta a kalácsot

és megbotránkozott mindenen.

Főleg rajtunk, rajtam.
Nem értette mért lettem más.

Nem értette mért nem olyan

a vérem mint az övé.

Nem értette, mégis óvott maguktól.

Amit látott: apám prosztó vére.


Egyszer lehoztalak a tetőről,

amikor felvágtad magad.

Tört ott minden. Cserép, léc, hit.
Nehéz volt eldöntenünk akkor ott,

hogy csak karcolás volt vagy mélyebb

gyógyíthatatlan seb. Húsvét volt.

A feltámadás napja. Az újjászületésé.

Később megcsináltuk még egyszer.
Te az ágyon feküdtél. Még a falon is vér volt.

Én meg rohantam a fülkéhez hívni a nullanégyet.

Akkor megfogadtam megölöm a kurvát.

Végül is nem lett belőle semmi,

mert elvetted feleségül. 

Az időnek a dolga, hogy múljék.
Neked meg, hogy vigyázz rám

ha padokon találsz gyógyszerekkel.


Emlékszel?
Mennyire örültünk annak

ha vehettünk három csomag pudingport

és egybefőztük a csokist, a puncsost és a vaníliát.

Lábosból kanalaztuk – volt, hogy négyen.

Ma már olyan szürreális az a bádogteknő,

amiben fürödtem vasárnaponként

és a papa nem sértődött meg, ha megkértem

forduljon a fal felé az ágyon, amíg végzek.
Bénán, amennyire tudott tiszteletbe tartott.

Nem tudom mondtam -e neked anno,

mennyire zavart az Anyák napja és hogy nekem

sose jött el senkim és magamon éreztem az összes

osztálytársunk tekintetét

és a karácsonyaim sem voltak igazán ékesek.

Nem mertem mondani azt sem,

hogy minden hivatalos papírt én írtam alá,

köztük az ellenőrzőmet, az tanácsi segélyt,

a rendőrségi jegyzőkönyvet, amikor

anyám szétverte a házat. Gizamama úgy tett,

mintha nem lenne jó a szeme és hát a keze is remeg.

Tökéletes mamás írásom volt.


A nyáron együtt ittunk.

Megbeszéltük az aktualitásokat,

nő ügyeket, hogy új helyre költözöl.

A hatodik sör után már csak meredtünk

arra a helyre, ami a tabáni templomtól

a töltésig tartott.
Végül megállapodtunk abban, hogy az életet,

amikor lehetett megragadtuk.


Valahogy mégis szegények maradtunk. 


 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.02. @ 19:31 :: Jagos István Róbert
Szerző Jagos István Róbert 161 Írás
A nevem Jagos István Róbert. 1974 tavaszán születtem. Életem nagy részét Hódmezővásárhelyen éltem le (34 év). Elég korán, 1989-ben 15 évesen kezdtem el verseket írni. Ez a lendület 1998-ig tartott. Szűk tíz év után újra neki fogtam a rímfaragásnak. 2008. óta már prózákkal is próbálkozom. Ugyanennek az évnek őszén, a Csokoládéház című versemmel, bekerültem a ÀžLírikus képzelgésÀ pályázat döntősei közé. Alkotásaim megtalálhatók több országos irodalmi portálon is. Több mint egy tucat antológiában szerepelek mint szerző. 2010-ben Kárász József díjazott lettem, ami által felkértek a Kárász József irodalmi Kör alelnöki posztjára, illetve a Dél-Alföldi Művészeti Kör alapítója és elnöke vagyok. Irányításom alatt az utóbbi kör köteteket is jelentet meg. Egy saját kötettel rendelkezem, melynek címe: Made in az idők hajnalán. Most tavasszal készülök megjelentetni a másodikat ami a Félresértett szavak címet viseli. Verseim ajtók. Bennük és általuk újraéledek - élek újra. Oldok és kötök - megtartok és elengedek. Pillanatot, indulatot, vágyat, szerelmet és gondolatot. Életet és halált. Büszke esendőként vagyok ember, férfi és magyar.