Kőmüves Klára : Szeretetforrás

Nyomtatás

A széken immár hátradőlök, végtagjaim lazán elengedem,

s ha hittem, hogy eddig Isten útjait kereste tervem, most

az életútból igazságot bontogatva pihenhetek elégedetten.

Mintha áldások szálltak volna rám, a világ színesebbé vált,

mióta leckét adott az Úr: Ne legyen közöd ahhoz, ami múlt,

s fogadd csak el, mit üzen e lecke, ne kacsints a rossz felé,

legyints a fegyveredre, mert mindaz, amit tudsz, ezerszer

jobban ismerem én – ne legyen terhed e földön – emberré

tettelek, hát, mindig  tiszta lelkiismerettel járulj majd elém!

Immáron tényleg hátradőlhetek, még a madarak csicsergése

is egyre élesebb, s bár időszerű az ősz, tavasz-illatok járják

át lelkemet. Valósággá lett értelme az imáknak, legyen az

utam az, amit ő jelöl ki nékem, mert ész diktálta taktikától

kőtömbbé lesz a szív s ki haszontalan hasznot remélve szít,

legvégül mindent elveszít. Én mától Istenemnek csak hálát

adhatok, s ahogyan még soha azelőtt, érezhetem, szabad

vagyok. Láncszemek pattantak ott, hol rossz érzés gyötört,

távol sepert utamból gőgöt s dacot az égi szél, ihletekben

bővelkedő lett  minden porcikám, s ha eddig árnyék vetült

hitemre, írmagját sem találja bennem már a félsz. Az úton

könnyedebben járok, kicsit sem nehezül a láb, ölelésre

kész  mindkét karom, lassan itt a tél, de bennem közeleg

a nyár. A becsület fegyver – ha megcsorbul a kár egészen

felbecsülhetetlen. Sérülését az Úr ítéli meg, sohasem az

ember, ezért kell békére törekedve élni teljes lelkülettel.

Az alázatos élet hatalom, a felfuvalkodottságot mellőző szív

vagyon és, ahol reményekkel tölt el a kegyelem, az irgalom

a legszebb oltalom. – Nincs már perc, amely ne erősítene

meg abban a tudatban, hogy a szeretetforrás apadhatatlan. –