Marthi Anna : Magamhoz húzás

2014.10.15. Marthi Anna Vers 0
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

Akár a táncban, míg magamhoz nem húztalak,

elengedni, hogy is mehetne könnyen?

Leszek-e elég nagy falat? Sötét hajhullámok tépik

fel tenger könnyem.

Anyád vagyok, mire mondjam, hogy nem szabad?

Szárnyat csatolok fel rád, hagyd itt nekem

kiegyensúlyozottságod.

Holdbéléssel éjkabátodon, családi fotóvá

lett az összes csillag, ha hazaérsz,

elsőként odameditálnék, hogy ott milyen,

mint vendégségben, elég-e a veled törődés?

Firkálhat ezután utakra az eső, a hó,

napsugarak lehetnek kötélszárítók,

rá(m)aggatva összes érzésed, ha szárad,

tudni fogom kiknek mondjam,

tökéletlenségüket harmóniával orvosolva.

Rám szabadíthatod éles eszed, hunyász

vágyaim közt úgy is megemberesedve térnek

anyaölből anyaölbe, gyerek kedved

élni tanít, mosolyod állandó, léptem fürge…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.15. @ 01:08 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak