Kopott szobákban fel-alá járnak tépelődéseim;
vállamra omló zuhatag és leváló köröm lesznek
barlangbelsőm külsőségei. Megágyazok ki nem
nyújtható csontjaim után: a megnyugvásnak.
Egy meditáló aszkéta vágya elmúlásba süllyed.
Pedig szoknya libben, harsog a gyümölcs, míg
beleharap húsomba a képzelet, közönyt rúg fel.
Dajkamesékben lép a liba mezítláb, holnapután
bejöhetsz, gyöngyöskoszorúm, egy mély kútba
tekintek. Nihiliából Vídiába kacsintgatok, amikor
gyermekem rám nevet, ha álmomban elmehetsz.
…………………………………….
…hát… Anna… őszintén megmondom, nem igazán értem, hogy miről is szól ez az írásod…
Pedig szeretném érteni… de azt érzem, hogy most minden szót, minden képet,mozdulatot, ami számodra fontos egy csokorba szedted… azt lett „valami”, ami persze olyan „annás”, de hiába, ha nincs benne se kapaszkodó, se ablak, és az ajtók zárva maradtak… és az a bizonyos kulcs nálad van… nálad maradt…
Sajnos ezt most nem publikáljuk…
Legutóbbi módosítás: 2014.10.14. @ 11:13 :: Marthi Anna
