A lenge tengerit lengeti langy szellő,
forr a must most, víg ének hallik,
a dombra felült egy igazi delnő; Sellő!
Darázs döng, füst száll, a katica alszik
éles fűszál tetején. Utoljára talán,
mint a régi őszben nagyanyám.
Hol vannak már azok a lányok,
hol a csókok, s az a pici lábnyom.
Október fénye mindent elvakít,
a szív nyugodtan lüktet a helyén.
A kormos körte méze elfolyik
a szájban, kásája harsog.
Úgy ülök itt a barna rögön,
mint aki végleg ideköltözött.
Még futkározik a bodobács,
még kinyílik egy-két kék virág,
még meleg a fény az arcomon,
még élek, s mélyen hallgatok.
Október lusta kék egén
elmerengek, s az ősz végzetén.
Legutóbbi módosítás: 2014.10.11. @ 14:33 :: nemojano
