Műfajom szépen felejtésre,
serkentő megébredésre,
az elhagyás művészete,
marad mi lényeg – nincs hazugság.
Duzzog az ember, aztán alszik,
elcsendesedik, kicsit halszik,
néha meghívott jó – álom,
folytatja ami félbevágott,
nincs menekvés, mert megtalál –
s volt mikor nevetve ébredtem,
erre mondhatom: hát aztán…
Ez lenne itt én birodalmam,
nincs bent se kígyó se alma,
hangulat teszi, hogy mi van,
és agyalni minek: van mi van.
Az elme majd úgyis magyaráz,
az ébrenlét mindig bogarász –
szétszedné – ami még egész –
összerakáshoz hív gyógyszerészt,
s csodálkozik: a gyógyítás
beleveszés az új bajokba –
az álom szelíd hódítás.
2014. október 5.
Legutóbbi módosítás: 2014.10.05. @ 20:55 :: Petz György