Szilágyi Erzsébet : zsinórok

Nyomtatás

felkelek s marokra fog a magány,
magamra húzok valami csuhát,
ne lássanak engem, a vakot, a bénát.
mennek ők is némán,
csuhájuk a magány, szemükben közöny,
fülükből kilóg valami zsinór,
talán az Istennel tartanak kapcsolatot;
szeretnék én is valami zsinórt,
valami olyat, mivel anyám megtartott,
szeretnék kötődni, nem lenne emberi?
adj Isten zsinórt és még valakit,
akivel együtt markoljuk azt, mint
régen, ahogy mesélik, az óvodások mentek
az utcán, le ne maradjon valamelyik…