Felhők fedik bé szívemet,
hidegen fúnak a szelek,
fekete lett az udvara,
közepében a rózsafa.
Patak lészen könnyeimből,
kőszikla, ím a szívemből,
nincsen ki reám vigyázzon,
nincsen ki megvigasztaljon.
Reményimben vágyakozok,
talán a Nap rám mosolyog,
arcomat megsimogatja,
újra nyílik a rózsafa.
Legutóbbi módosítás: 2014.10.04. @ 05:57 :: Thököly Vajk