Kelemen Nimród is felfigyelt a szóváltásra, amely olyan hangerővel zajlott, hogy már-már halláskárosodást okozott. Egy vegyipari kombinát nem a legalkalmasabb hely indulatok tettleges levezetésére, főleg, ha két izomkolosszus a párbajhős. Egy kis „szerencsével” angyalkává válhat az egész részleg.
Felelőssége tudatában rohant ki az irodájából, mégiscsak ő a főnök. A lehetőségtől, hogy békebíróként neki jut az első balegyenes, megtorpant. Az egyik férfi boxolt, a másik ült már agresszióért. Két jókötésű legénynek is megírta akkor kórházi beutalóját, pedig ő volt egyedül.
Kissé megkönnyebbült, amikor az ellenkező irányból érkező Arányi László mester hamarabb odaért. Szégyen a várás, de hasznos, a mérnök tisztes távolból figyelte az ősz szakit. Előbb szorongva, majd kíváncsian szurkolt neki, végül csodálattal nézett a kissé púpos, talán hetven kilót sem nyomó, alacsony, szinte fehér hajú mesterre. S láss csodát, előbb a hangerő került elviselhető határok közé, majd a jelzők kezdtek finomulni, s egy idő után véget ért a hadiállapot. Hej, az öreg egy év múlva nyugdíjba vonul! Mi lesz akkor? Kelemen Nimród megemelt egy képzeletbeli kalapot az idős ember előtt, majd megnyugodva visszavonult az irodájába. Ha netán kételye támadt volna a béke tartósságával kapcsolatban, negyed óra múlva a két ellenfél már együtt emelt vissza helyére egy sínekről lecsúszott csillét.
Amikor valamivel később a mester valamiért benyitott az irodába, nem felejtette megköszönni közbelépését.
— Jó ideje figyelem önt, pontosabban, mióta ide kerültem. Ahol megjelenik… Mondja, Arányi úr, miként csinálja?
Mit lehet erre felelni? Egy öntelt nagyképű talán tartott volna valami előadást, aminek hallgatója semmi hasznát nem veszi, mint például: „Az emberekkel szépen kell beszélni, bla bla, bla…, és ki kell vívni az emberek előtt a tekintélyt, bla, bla, bla… s akkor hallgatnak rád, bla, bla bla…”, de az öreget nem ilyen fából faragták.
— Mondja, melyik volt a legcsúnyább konfliktus itt a részlegen, amelyet megoldott? — kíváncsiskodott tovább a részlegvezető.
— Háát… hogy mindet megoldottam, az kissé túlzás. Akadt olyan eset is, amikor tehetetlenebbnek éreztem magam egy koraszülöttnél, pedig hetekig tartott. — kezdte felidézni emlékeit. — De talán az volt a csúcs, amikor… — gondolkodott el.
— Amikor? — sürgette Kelemen Nimród.
— Háát, már jó régen történt, nyolcvankilencben, az átkos utolsó heteiben kezdődött, nem sokkal mesteri kinevezésem után. Akkoriban még nem biztosított a részleg külön öltözőt a nőknek és férfiaknak. Kérvényeztük, hiába. Na, de e cirkusz után meglett! — kuncogott az öreg. — Egy rendkívül csinos laboránsnő került a részlegre, az igazgató lánya. Fintorogtunk is, amikor ránk sózták. A vegyiparban sok függ a laboratóriumtól. No, de ennek a lánynak nem kellett protekció. Gyors volt, ügyes, rendes, megbízható és könyörtelen. Ami selejt, az selejt, ő eredményt nem hamisít! Ha nem tetszik, menjünk és jelentsük fel az igazgatónál! Vele nagyjából egy időben került hozzánk egy fiatal mérnök. Jóképű férfi volt, az a típus, aki után megfordulnak a nők. Protekciója neki is akadt, hiszen édesapja a városi párttitkár egykori osztálytársa és jó barátja volt. De hát a srác machosága mellett is hamar kivívta magának az elismerést tudásával, ötletességével, újításaival.
A konfliktus akkor robbant ki, amikor egyik munkás próbát vitt a laborba, megbotlott, s a savas anyaggal leöntötte a laboránsnőt. Ő sürgősen az öltözőbe sietett, átöltözni. A fiatal mérnök is a szekrényében felejtett valamit s meglepte a lányt öltözés közben. A laboránsnő ugyan bezárta az ajtót, de a kulcs sokszor üresben járt. Más talán bocsánatot kérve kihátrált volna, de a férfi ehelyett nagyot füttyentve rajta felejtette a szemét. Még szóvá is tette:
— De csinos cickóid vannak!
A lány nem értékelte a bókot, hanem egetverő hisztit rendezett. Erre a mérnök csak azért is ráérősen kinyitotta a szekrényét, kivette, amiért jött, csak azután távozott, mintha mi sem történt volna. A hangzavarra kissé összeszaladt a részleg, pletykaéhesen. Miközben a lány, akitől addig még cifra kifejezést nem hallottam, a kolleganőknek panaszkodott olyan jelzők kíséretében, hogy egy kocsis sürgősen jegyzetelni kezdett volna, a mérnök is magyarázta fennhangon, ha az a frigid deszkamellű hápé félti a lógó csöcseit, akkor tanuljon meg legalább egy ajtót bezárni.
Hangzottak fel már szopránhangok az öltözőben máskor is, most is elcsitulni látszottak a kedélyek, ám másnap ismét fellángolt a balhé. Az ördög nem alszik, így az egyik asszony pont akkor lépett ki már munkaruhában az öltözőből, amikor megérkezett a mérnök. A lány épp ki akart bújni a blúzából. A férfi nem hagyta szó nélkül a hisztit, és tett rá egy megjegyzést, no, nem neki címezve, de úgy, hogy meghallja.
Elszabadult a pokol. Lépten-nyomon belekötöttek egymásba. Nem tudtak elmenni egymás közelében valamilyen, lehetőleg szexuális töltetű, lekicsinylő megjegyzés nélkül, röpködtek a nemi szervek, akadályozták és becsmérelték a másik munkáját…
— Nem próbált beszélni velük?
— Dehogynem! Amíg külön-külön csitítottam őket, úgy tűnt, hajlanak a jó szóra. Ám amint látótávolságba kerültek, minden ígéret feledésbe merült. No, nem neki szóltak, de tettek róla, hogy meghallja. A helyzet egyre romlott. A részleget is megosztották. A nők persze a lány pártját fogták, s létezik férfiúi összetartás is a világon. Bizony ez már a munka rovására is ment. Miként lehet összedolgozni egy-egy indulatos szóváltás után?
— S mit szólt ehhez a vezetőség?
— A lány bizonyítani akart, hogy apuci nélkül is képes elismerést kivívni magának, ki akart törni az árnyékából. Így az igazgató csak annyit tudott meg, lányára rátörtek az öltözőben, s van egy kellemetlenkedő kollégája. Így a részletek Murphy törvénye szerint akkor jutottak tudomására, amikor a két delikvens a városi párttitkár látogatásakor is rendezett egy jelenetet. Akkor sem tudták fékezni magukat.
— Aki viszont a fiú protektora… S nagyobb kutya az igazgatónál…
— Őt sem kellett félteni. Egy magyar abban a korban nem került ilyen pozícióba, ha nem volt háttere. Például a megyénél…
— Mi lett a jelenet következménye?
— Egy újabb cirkusz, már négyszemközt, de nem négyfülközt… Zengett az iroda. Másnap, az igazgató hívatta a részlegvezetőt. Megfenyegette, ha nem vet véget ennek az elfajult vitának…
— Akkor?
— A mérnököt nem érdekelte a következmény, hanem bejelentette, beadja a lemondását. Őt ez meghaladja.
— S mennie kellett? — hűlt el a mérnök.
— Az igazgató értelmes ember volt. Amikor lehiggadt, áthelyezte egy másik részleghez, s onnan a főnököt idehozta a helyére. Kádercsere…
— Miért nem a hadakozó feleket helyezte át? Én azt tettem volna.
— A lányának felajánlotta, de az hallani sem akart a dologról. „Menjen ő!” — ezt felelte az apjának. Ha elfogadja az ajánlatot, az a vereségének beismerésével lett volna egyenértékű. Az új főnöknek nem sok ideje maradt rendet teremteni, mert jött a decemberi rendszerváltás. De az ügy új fordulatot vett.
Egyik nap, amikor haza készült a reggeli váltás, a nők már átöltöztek, csak a laboránsnő késlekedett még a szekrényében matatva. A fiatal mérnök elsőként lépett be a férfiak közül, és ráförmedt, vigye már arrébb a seggét, ne dugja más orra alá. A lány csak azért sem. A szekrényből ki sem tekintve feleselt vissza neki, láthatóan ráérősen folytatta, amit addig tett. „Majd ha megtanulsz szépen kérni!” Erre a férfi se szó, se beszéd belecsípett a fenekébe. Pontosabban oda akart, de a lány észrevette a szándékot és hirtelen fel akart állni, de elkésett. Így a csípés a fenekénél kényesebb helyen érte. Tanú pedig akadt bőven, nők is, férfiak is. A lány erre feljelentette a mérnököt szexuális zaklatásért.
Az indulatok újra és újra fellobbantak a bíróságon. Jó román szokás szerint a per elhúzódott egész nyárig, s az utolsó tárgyalásra, melyen az ítélet is megszületett már csak szeptember elején, a bírósági vakáció után került sor. Őket sem látta senki egész augusztusban. Kivették a szabadságukat.
— S mi lett a vége? Elítélték a fiút? — érdeklődött Kelemen Nimród előbb együttérzéssel, majd tekintete gyanakvóvá vált.
— Ott voltam az utolsó tárgyaláson. A bíró épp hollétük iránt érdeklődött az ügyvédeiknél, amikor megjelentek, karonfogva, kissé kialvatlan szemekkel, vigyorogva, láthatóan a hatást várva néztek körül a termen. A lány bejelentette, szeretné visszavonni a feljelentését. A bíró visszakérdezett, azt hitte nem hall jól.
— Igen, jól értette, bíró úr — erősítette meg a lány.
— Ön biztos nem fogyasztott… — próbált érdeklődni a bíró, de a lány félbeszakította.
— Biztos, bíró úr, megszondázhat, nem ittam alkoholt, vért is vehet, ellenőrizni, nem fogyasztottam drogot, sőt gyógyszert sem szedtem, még fogamzásgátlót sem… — tette hozzá láthatóan élvezve a hitetlenkedést.
A bíró megvakarta a fejét, majd az ügyészre nézett. Az végigmérte a két delikvenst, majd így válaszolt:
— Az elhangzott tanúvallomások kétséget kizáróan bizonyítják a szexuális zaklatás tényét. Sőt, amint látható a vádlott nyomást gyakorolt az áldozatra, hogy vonja vissza feljelentését, ez pedig súlyosbító körülménynek tekintendő. A maximális büntetés kiszabását kérem. A bíró előbb meghökkent, majd vette a lapot.
— Egyetértek. Tizenöt év szigorított fegyház, és szabadulása után még tíz évig nem mehet az áldozat közelébe…
A pár arcára fagyott az addigi pajkos mosoly. A fiút láthatóan a rosszullét kerülgette, és meg se tudott szólalni. Egyikük sem vette észre, amint a bíró suttyomban intett az írnoknak, ne írja a jegyzőkönyvbe. A lány levegő után kapkodva reklamált, miszerint, akik Temesváron a forradalom alatt a tömegbe lövettek, azok sem kaptak ennyit, de a bíró hajthatatlannak tűnt. Ez után már összekulcsolt kézzel és könnyek közt próbálta meggyőzni a bírót, tényleg vissza akarja vonni a vádat… Mert szereti és…
— És ha ismét zaklatni fogja?
Ezt már nem tudta anélkül kimondani, hogy a szája szélén bujkáló pajkos mosoly el ne árulja. A lány rájött, ugratja őket.
— Azt merje meg ne tenni! — válaszolta a lány fenyegető hangon, átölelve szerelmét.
— Tán csak nem házasodtak össze? — kérdezte a mérnök.
— De igen…
— Jesszusom! — képzelt el egy családi vitát, amikor elszabadulnak az indulatok. — S mennyi ideig tartott?
— Közeleg az ezüstlakodalmuk. Van három ügyes gyermekük, egy közösen vezetett családi vállalkozásuk…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Vandra Attila
