Elmondalak, mert vesztőhelyem lettél,
égsz bennem, miként a felgyújtott világ,
felhőkkel szeretkezik a határszél,
mint irigy istenekkel szent krónikák.
Celládban ébred a vétkes öntudat,
életfogytiglan elítélted vagyok,
léptedben bukdácsoló félmozdulat,
ha veled nem, hát nélküled sem halok.
Túlhordalak megannyi létezésen,
viszlek, mint szökevényt, rabságokon át,
akkor is, ha leszel maréknyi porszem,
tűröm széthulló sejtjeid halmazát.
Át nem engedlek téged a halálnak,
a végtelen négy szegletébe zárlak.
