Megállt a busz. Ismét megérkezett egy településre. Egyik olyan, mint a másik, azaz, mindegyik különböző, ebben hasonlatosak. Ám — és meglepődve vette tudomásul — ez már a város volt, maga a város, ahonnan elköltöztek, annak idején.
Mintha megváltozott volna a világnak ez a vége. Persze lehetett ez érzéki csalódás is, néha a természet szűnni sem akaró munkája közben előfordulhat az ilyen tréfa. A sima mezei polgár leszállt a buszról. Szerette a „mezei” jelzőt, mert a kőszáli, a szirti és a mezei összetartozó fogalmak voltak a fejében meglevő értékelési rendszerben. Akárcsak a sasoknál.
Náluk egyértelmű, gondolta, ahogy érdeklődve kereste sógornője munkahelyét, az utcát, ahol csak árusítanak, és senki sem foglalkozik magasztos „kőszáli” gondolatokkal. Valaha nagyon sokszor találkozott vele itt, majd később a szülői házban. Igazán csinos teremtés volt. Még ma is az, bizonyára, ám a nővére az első pillanattól kezdve sokkal, de sokkal szebb, kívánatosabb volt.
Megbocsátott-e vajon az elmúlt, hosszú évek során? Mindegy, ő már így döntött akkor, véglegesen.
Belépett a boltba. Kis csengettyű kellemes csilingelő hangjával tette lehetetlenné inkognitóját.
Az egyik könyvespolc mögül érdeklődő, meleg-barna szempár tekintett rá egykedvűen. Nem, nem is egykedvűen, inkább meglepetten:
— Szervusz! Parancsolsz valamit?
— Szervusz! Csak erre jártam… Gondoltam viszek valami olvasnivalót a nővérednek… Megengeded, hogy így tegyek?
— Hisz bárki, megteheti, itt „mindent a vásárlóért”. Egyébként is régen volt, már fel sem kellene említened. Hogy vagytok, szeretitek még egymást? Remélem, nálatok nem szakadt meg ez az érzés, ha már nekünk nem is sikerült… Üzent talán nekem is valamit?
— Igen… sokszor csókol…
— Békülni szeretne talán? Azok után? Nem ismerek rá a nővéremre!
— Félreértettél, vagyis nem vártad meg, míg befejezem a mondatot, akár csak annak idején.
— Én már csak ilyen vagyok, de nem akartalak elhallgattatni, kérlek, mondd tovább!
— Semmi baj, csak azt akartam mondani, a kérdésedre, hogy… Igen, sokszor csókol, néha viszont csak puszit nyom az arcomra.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Berta Gyula
