Fövényi Sándor : Majd ha nem figyelnek rám

Nyomtatás

majd akkor alszom el, ha nem figyelnek rám,

míg apám a kertben szöszmötöl, 

anyám palacsintát süt,

kinn az utcán néhány autó dudál,

az élet megy tovább, csak az ilyen együgyűt

mint én, zavarja, hogy mindenütt

a fű zöld vászna, és napsugár gyomlálja

az avarból kibukkanó hóvirágokat,

csak a vonat, az az átkozott vonat,

a város peremén ne lenne,

de gondolj a kerekekre, a világ is gömbölyű,

gyönyörű akár a vérem, ha szikkad

a töltésoldalba kapaszkodó akácgyökéren.

egyre jobban unom a reggeli felkeléseket,

az éjjeliszekrényen tej, depresszáns drogok,

kivánszorgok a fürdőszobába,

szemeim még boldogok, fogat mosok,

rágyújtok az első cigarettámra, füstöt fújva

nézem a tükröt, még messze van a van,

és az arcomra kent borotva habban

keskeny árkokat vájva,

könnyeim potyognak a porcelánra,

mennék utána, le a dögszagú ciszternákba,

andezit folyosók dübörgése rázza vállam.

ez így megy napról-napra, hétről-hétre,

még hányszor borul az est a kékre,

még hányszor bontanak édes rongyot a fák,

még hányszor látom rajtuk az őszi rozsdát,

és hányszor nézek a tükörbe, gyűlölve magam,

már századszor mosom fogam,

egyre dühödtebben szaggatva ínyem,

és a kagylóba köpött vízben

szavak, melyek az alkalom húsába ágyazódnak,

s lesznek gyöngyök szememre garas helyett,

ha egyszer majd nem figyelnek rám.