Halott álmot dajkál még a tegnap,
kormos csíkot könnyeznek arcok,
minden reggel arra ébredek, egy
nap végre feledni tudom a harcot,
s akkor a szívembe fúródott fájdalom
szálkákat egyenként húzkodom, pisszenés
nem sok, annyit sem ejtek, bánatom
elől könnycseppet mind elrejtek,
az ökölbe szorított múltat engedem,
taszítom magamtól minél messzebb,
helyébe jöhessen valami új, valami élet,
pillangó szelíd lélek, nekem a legszebb.
Ha félútig röppennél, talán már látszanál,
számomra teljesen új színekben játszanál,
olyasmi történne velünk, mi talán soha még…
nézd csak, felettünk egyre kékebb lesz az ég!
—————————————–
Attila, vannak benne fogható, érezhető értékek ( sorok ), gondolatok…de együtt „kezelve” a verset, csak egy összegyűrt, összemosott „vershalmazt” kapunk…se ki, se be… fulladásig…
Ez most, sajnos… nem az a vers, ami publikálható…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:57 :: Király Attila
