— Induljunk! — mondta a Mikulás a szán elé fogott türelmetlen szarvasoknak. — A gyerekek már várnak bennünket. Ma rengeteg házba kell bekopognunk. De hol van a csintalan krampuszom? Bizonyára megint rosszalkodik valahol.
A Mikulás elküldte a közeli fán didergő kismadarat, hogy keresse meg a krampuszt. Egy fertály óra múlva elő is került a rosszaság. Mindjárt mentegetőzni kezdett, amiért késett:
— Jaj, drága Mikulás, azért késtem, mert ki kellett takarítanom a szobámat. Nem akartam rendetlenül hagyni, amíg a gyerekeknél leszünk.
A Mikulás jól tudta, hogy krampusza megint füllentett. Nem arról híres őkelme, hogy rendet rakjon a szobában. Különben is a szája szélén ott csillogott egy aprócska csokidarab, amit eltorkoskodott a gyerekek ajándékából. Egy kis késéssel, de elindultak. A szarvasok húzták a szánt, mint a villám. Alattuk elsuhantak erdők, mezők, hegyek és völgyek. A csillagok fényesen ragyogtak fenn az égen, és mintha integettek volna nekik.
— Menjél csak, Mikulás! A gyerekek már türelmetlenül várnak. Kitisztították cipőjüket, csizmájukat, és epedve lesik, mikor kerül beléjük sok–sok ajándék.
Távolban feltűnt egy aprócska falu. Alig látszott ki a nagy hóból. Amerre csak néztek, mindenhol fehérség. Abból tudták meg, hogy egy kicsi faluhoz értek, hogy füstölt a házak kéménye, és a kékesszürke füst magasra szállt fel az égbe.
— Megérkeztünk — mondta a Mikulás és a krampuszhoz fordult —, készülődjél, vedd elő az ajándékot, amit ennek a falunak a gyerekinek szántunk! Hol is a nagy könyvem, hogy ellenőrizzem, kinek mi jár és ki hogyan viselkedett egész évben? De nehogy megdézsmáld az ajándékot, mert akkor hátrakötöm a sarkadat!
A szán ülése alól előhúzott egy nagy, bőrkötésű könyvet és olvasni kezdte, ki mit kap. Ezalatt a csintalan krampusz a szán hátuljában pakolta a csomagokat. Hosszú utazás után megérkeztek a házak ablakaihoz, ahol szép, tisztára pucolt cipők, csizmák várták őket. Mindegyikbe beletették a megfelelő ajándékot, amit éppen a lábbeli tulajdonosa megérdemelt. Volt olyan kisfiú és kislány, aki virgácsot is kapott. Bizonyára az volt bejegyezve a Mikulás könyvébe, hogy rosszalkodott, nem fogadott szót a szüleinek.
Szépen fogytak az ajándékok. A krampusz, magát meghazudtolva, szorgalmasan dolgozott. Ez fel is tűnt a Mikulásnak, de nem gondolt semmi rosszra. Azt hitte, kicsi segítője megjavult és jó útra tért. Ennek nagyon örült. Úgy látszott, hasznos volt az egész évi tanítás, fegyelmezés. Eltervezte magában, ha visszaérnek az Északi-sarkra, megjutalmazza. Ő is kap majd egy szép, nagy csomagot sok csokival és cukorral. De erről még nem szólt neki, nehogy elbízza magát s a továbbiakban rosszul végezze a munkáját.
Már csak egy ház volt vissza a falu szélén. Kicsinyke, szegényes ház volt. Egy apró, piros csizmácska árválkodott az ablak párkányán. Mikulás hátra szólt a krampusznak:
— Add csak oda az utolsó ajándékot, amit a kislánynak hoztunk! Nagyon jó gyerek volt, megérdemli, hogy sok ajándékkal kapjon. Szerencsére neki nem kell adni virgácsot.
— Mikulás bácsi, elfogyott az ajándék — mondta ijedten a krampusz. — Csak virgácsot tudunk tenni a csizmácskába. Nagyon sajnálom.
— Ez meg hogy lehetséges? Itt a könyvben nagy betűkkel van beírva, hogy a kislány nagyon jó volt egész évben. Még alá is húztam piros ceruzával, hogy feltétlen sok ajándékkal jutalmazzam meg.
A krampusz feszengve ült a szán hátsó részében. Nem mert Mikulásra nézni. Szemét lesütötte, és az arca olyan piros volt, mint a főtt rák. Gazdája mindjárt kitalálta, hogy valami köze van az ajándék eltűnéséhez.
— Gyere csak ide! Mutasd, mi van a zubbonyod alatt!
— Nincs ott semmi, Mikulás bácsi! — mentegetőzött a krampusz.
Legszívesebben elbújt volna a föld alá szégyenében.
— Ne füllents! Jobban teszed, ha megmondod az igazat. Nem szép, ha valaki hazudik!
— Ilyen apró csizmácskába nem is kell ajándékot tenni. Talán csak véletlenül tette ki valaki az ablakba — próbálta menteni magát a krampusz. — Csak tessék megnézni, kedves Mikulás bácsi, milyen szegényes csizmácska.
— Azért, mert egy szegény kislányé. Gyorsan vedd elő a zubbonyod alá rejtett csomagot! Irgum-burgum, szedtevette teremtette! Ha nem lenne rengeteg munkám, biz’ isten elfenekelnélek ezzel a virgáccsal. Majd otthon még beszélgetünk csínytevésedről.
A krampusz nem tehetett mást, előhúzta zubbonya alól az ajándékcsomagot, és odaadta a Mikulásnak. Az óvatosan a csizmácska mellé tette. Hiába is akarta volna beledugni, úgysem fért volna bele, mert rengeteg csoki, cukorka, de még egy szép mesekönyv is volt a csomagban. Amikor ezzel végzett, halkan megkocogtatta az ablakot.
Még annyit láttak, mielőtt a szarvasok nekiiramodtak volna, hogy egy szőke kislány szaladt az ajándékhoz, és ujjongva nyitotta ki az ablakot édesanyjával. Szava messze hangzott a fagyos éjszakában:
— Édesanyám, nézd, ott repül a Mikulás aranyszánon! Milyen jó, hogy én is kaptam tőle ajándékot.
A nő megcirógatta kislánya fejecskéjét, és mosolyogva mondta:
— Azért, mert szófogadó kislány voltál.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.05. @ 17:03 :: Apáti Kovács Béla