Elkezdem és sorra veszem a napot, holdat, csillagot,
részeget a sarki pubból, kidobót, s az étlapot.
Konyhakövön repedésben morzsát gyűjtő hangyákat.
Ittfelejtett mosolyodat megőrzöm egy mozsárban.
Jó helye van ott, már régen nem használom a törőt,
nem készítek semmi extrát, ha a szívem jégtörő.
Elméletben osztom-szorzom, mennyi mindent hagytam ki,
mi maradt és mi lehet még anyagi vagy valaki.
Szemhéjamba égett iszonyt, viszony nélkül bűnöket,
kipreparált mellkasomban számlálatlan nyűgömet,
koponyámból kifelejtett plasztik tölcsért, science-et
holtom után felmérheted. Addig fogadj ilyennek!
