Ó, Uram,
bárcsak egy hegyi szanatóriumban pihenhetnék,
rózsaszín és kék pirulák között
egy átható fenyő-illatú szanatóriumban,
puha szőnyegek,
és elegáns, kellemes kis házastársi bajoktól
neurotikus hölgyek közt.
Lehetne nekem is traumám: mint a kanyaró,
egy nyári zápor kopogása,
lágyan selymes idegbaj,
ami után még jobban szeretnek:
egy kamillagőzös neurózis,
amely után még kábább vagy,
kívánatos,
nőiességed kiárad, megtámadja a világot,
és meg is gyógyítja azzal, hogy csak egy általad ismert kincses hidegrázást ad neki.
Bárha pihenni tudnék az élet bármely szegletében,
különféle egyszerű és őszinte, becsületes zugokban,
ahol csak egy ágy lenne, hogy alhassak
és egy lavór, amelyben kihányhatok
mindent, amit adva elvettél, Uram,
hogy csak hányjak.
Mariana Marin – Elegie
Doamne,
de m-as putea odihni într-un sanatoriu de munte,
printre pastile roz si albastre,
un sanatoriu cu miros puternic de brad
si covoare moi,
cu doamne cochete si nevrozate
de conflicte placute, mici, conjugale.
De-as avea si eu o trauma ca pojarul,
o rapaiala de ploaie de vara,
o nevroza ca o matase,
dupa care esti si mai iubita:
o nevroza ca un abur de musetel,
dupa care esti si mai buimaca,
celesta,
dupa care fluxul feminitatii tale asalteaza lumea,
o vindeca, îi da frisoanele unei comori numai de ea cunoscute.
De m-as putea odihni în oricare scenariu al vietii,
în cotloane diverse si simple, cinstite,
unde sa nu existe decît un pat în care sa dorm
si un lighean în care sa vomit
tot ce dîndu-mi ai luat, Doamne,
sa tot vomit.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:16 :: Boér Péter Pál
