Megbocsátok kufár lelkednek, bolond!
Azt mondtad: Asszonyom ne légy soha!
Ki vagy te, hogy szerelmem így megtorold?
Szavad üröm volt és nem tétova.
Játékod voltam, míg vártad kedvesed,
s dőre szívem elnyelte csalétked,
Azt mondtad: Utódod tőlem nem lehet!
Csak csömörrel bámultalak téged.
Megbocsátok, hisz becstelenséged,
önnön magad marja széjjel, bánd csak!
Megbocsátok, hisz majd rúgnak, tépnek,
s mosolygok, ha korbácsolják hátad!
Sáfárkodsz tovább, ám nagylelkű leszek,
s megbocsátok?! Magamnak vagy tán neked?