A tél igen keményen csikorgó hideggel érkezett. Tiszta, fehér paplannal takarózott be reggelre a világ.
A nagy udvar közepén kicsiny tanyaház állt, körötte istállókkal, ólakkal. Hátul tavasszal metszett szőlővenyige halmazok, kukoricaszár-kúpok, és rőzserakások sorakoztak. Kicsit távolabb egy farakás is domborodott a hó alatt. A kis ház egy konyhából, két szobából és egy kamrából állt. Az egyik szobát a négy nagyobb gyerek lakta, a másikban a szülők és két kisebb gyerek — egyik még csecsszopós — foglalta el. A szobákat csak alvóhelynek használták, míg a napi élet a konyhában és az udvaron folyt.
Így télvíz idején sem szorultak a lakásba. A gyerekek amint meglátták a nagy havat, örömtől sikongva mentek utat vágni benne, és közben boldogan hancúrozva, hógolyózva, hóembert építve töltötték az időt. A szülők is boldogan nevettek a gyerekek jókedvén. Apa ellátta a jószágokat, két hízó könyörgött a reggeli étekért, tyúkok káricáltak az istálló ajtóból, féltek a hóra kijönni, és két hízó marha kérődzött az istálló, gőzölgő melegében. Így teltek a napok, a nagyobb gyerekek nem mentek iskolába, most téli szünet volt, a karácsonyt várta mindenki. A lakást ügyesen építette meg apa, mert a két szobát úgy tették egymás mellé, hogy a búbos kemence a konyhából fűtve mindkét szobát is melegítse. Takaros kis meleg otthona ez a nyolctagú családnak…
Szegényes karácsonynak néztek elébe, de boldogok voltak és szeretetben éltek. Nem tudni, honnan de apa kerített egy fenyőfát is, nem nagyot, de szépet. Ajándékra azonban nem tellett. Vacsoránál, ahogyan körbeülték az asztalt, hagytak egy szabad széket, de terítéket oda is tett anya. Szokás szerint, apa mondta előre az imát, de ma különös volt az ima. Nem csak hálát adott az úrnak, és köszönte, amijük van, de meg is hívta asztalukhoz, lenne vendégük, ha már az Ő születése napja van.
A gyerekek megilletődve csendben ettek, nem tudták mire vélni a dolgot. Vacsora után az ablakban csüngtek, a párás üvegre rajzoltak ábrákat és ábrándokat, szánkót, puttonyt és egyéb dolgokat. Ha kevésnek bizonyult a pára leheltek rá. A kemencében vidáman ropogott a kukoricaszár-kéve, anya varrt valamit, apa kinn tevékenykedett, gondolták a jószág körül matat. Egyszer csak csizma dobogása hallatszott az ajtó előtt, és valaki erősen megzörgette a ház ajtaját. A nagyobb gyerekek meglepetten, a kisebbek rémülten néztek egymásra, mert sötétedés után nem szokott senki jönni hozzájuk, főleg nem váratlanul. Egy hang is hallatszott, az apáé, ahogy köszönt és beszélt a jövevénnyel.
Kinyílt az ajtó és egy fura öltözetű ember lépett be rajta. Haja és szakálla hófehér, tiszta piros ruhába öltözött, hátát pedig valami batyuféle húzta. A gyerekek összebújtak, hallani hallottak már a télapóról, mikulásról, de látni még nem látták sosem.
Nem sokáig időzött a megszeppent gyerekek között, csak megkérte őket énekeljék el neki a Menyből az angyalt. Bátortalanul kezdődött az ének, de anya besegített, és a végére már egészen jó lett. A fura öltözetű ember megköszönte, zsákjából cukrot, almát, ezüstre s aranyra festett diót, mesekönyveket tett ki az asztalra, majd elköszönt. Apa kikísérte, még beszélt vele a ház előtt, majd bejött és így szólt a gyerekekhez: „Ő volt a Jézuska, álruhában. Így köszönte meg, hogy helyet adtunk neki az asztalunknál.”
Kint újra esni kezdett a hó. Bent pedig melegség és jókedv árasztotta el a házat. Ettek még anya finom, foszlós kalácsából, amiben dió töltelék tekeredett, apa pedig olvasni kezdett az egyik mesekönyvből addig, míg a gyerekek el nem álmosodtak. Boldogság és szeretet élt a kicsi tanyaházban, olyan, amit a gyerekek a szívükben örökké őrizni fognak, amíg élnek…
2014-10-20
Tiszakécske
Legutóbbi módosítás: 2014.12.04. @ 17:24 :: Kovács István
