Engedd, hogy arcodat két kezembe fogjam,
eres kezedet nyakam köré fonjam.
Az elmúlás hamvát lecsókoljam rólad,
arcod szépségében újra megmártózzak.
Menj és engedj engem továbblépni tőled,
sántán, törött szívvel keresni a szépet.
Behunyt szemed némán megüzeni nekem,
ami veled történt, az már történelem.
Hol volt, hol nem volt, királynő a ködben,
ülök melletted, ülök itt a csöndben,
hallgatom a zenét, amit nekem adtál,
mennem kell, felállok, dédunokád vár rám.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.25. @ 01:34 :: Landauerné Pócsik Éva