Szürkére száradt fa a világ,
ős szemeit lassan bezárja,
tekeredő csont ágain rág
a vígság-faló ocsmány lárva.
Gyökerein lóg az enyészet,
zörgő levele holtan hullik,
az idő rabságában múlik,
temérdek értelmetlen élet.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.25. @ 13:29 :: Maretics Erika