Úgy vágytalak, mint kert alatt a reggelt,
szertefoszlott álmok ködén át,
mint az áthághatatlanba tompult költő,
ki keresi az utolsó strófát.
Szúró csöndek után lettél egyesegyvelem,
gyémánt világunk könnycseppnyi,
most nem kell józanság, fölös értelem,
hinni akarlak, s magamban érezni.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.21. @ 14:39 :: Serfőző Attila
