Szilágyi Hajni - Lumen : másNap

„A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.”
( J.A. )

 

 

jár kel lent fent kint bent

kifordít megtart elenged

és én csak ordítom

suttogom arcát karmolom

szavakkal versekkel

húsába vájok a jelennel

csontját töröm elgáncsolom

de ő feláll újra és újra

nem kérdez nem válaszol

együtt hallgat az éjszakával

a hajnallal lent fent kint bent

temet betakar kitakar kikapar

föld alól fák odvából

szétszed elrejt és újra hallgat

az éjszaka beleharsog

a szívembe magamra húzom

félelmeim ágy alá bújik

velem a konok fattya

lehunyja szemét az álmos

város a csönd mély és halálos

mint egy néma késszúrás

mint egy őrült pengevágás

elvérzik minden holnap

ami lehetett volna egy ma

egy tegnap  alvadt szavak

tapadnak számra halálig

szívverés ólomnehéz

éjszakákban bomlik a hajnal

a reggeli csendben szakad

a fényfonál a világnyi veremben

de ő csak hallgat kívül belül

kifordít megtart szorít

néha elfelejt néha megkeres

jár kel fel lent fent cibál

hordoz elnyű felvesz levesz

mint egy kinyúlt pulóvert

 

kapaszkodik belém a hallgatásba

összegyűr és nem enged már

 

évszakot vált a hideg képzelet

fecskék költöznek a téli kertbe

hangosan pereg a perc lángol a nyár

félig telt félig üres harmóniák

a meddő tél magányos ölében

 

Legutóbbi módosítás: 2014.12.07. @ 12:22 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"