A völgy felett, a vár alatt
régmúltba fúl a pillanat,
a tél tavaszba olvadva
rácsordul a domboldalra,
s nyomában a friss fuvallat
kökörcsin-tengert nyitogat.
E kis virág, mint jómagam
õsföldhöz ragadt hontalan,
gyökerek nélkül mit sem ér,
letépve menten elalél,
szirmai szemét lehúnyja,
üzen, de senki nem hallja.
A völgy felett, a vár alatt
régmúltba fúl a pillanat,
törékeny, zsenge jelenünk
a vár romjáról int nekünk,
jövõt áhítva, félszegen
evez kökörcsin-tengeren.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.09. @ 19:00 :: Tamási Attila
