Csak a szívem fogd meg, Isten,
míg hangtalan félek,
s rezzenéstelen arcomra gyűlnek
a rossz emlékek.
Csak a szívem fogd meg, Isten,
könnyeddé váltom magam,
ha többé nem hiszem azt,
hogy minden múltam vigasztalhatatlan.
Csak a szívem fogd,
vagy hagyd zuhanni,
hagyd,
hadd tanuljam meg,
milyen képes a világ,
míg szemem lángol,
kezembe gyűl
sokévnyi Miatyánk,
amit nem hallgattál meg,
mert hangtalan szóltam,
azt hitted játszok,
pedig élni tanultam.
Csak a szívem fogd meg, Isten,
míg hangtalan félek,
szemem fehérjében
tapasztalattal rajzolt
vörösen izzó hajszálér-repedések.
Csak a kezem fogd meg, Isten
és mondd azt, hogy ma ugrani szabad.
Míg zuhanok,
számban homokszemcseként gyűlnek a szavak.
Nézz félre most, Isten,
semmim sem maradt,
amit összetörtem,
összetört,
nekem csak a Miatyánk maradt.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.30. @ 20:12 :: Tóth Zita Emese
