Úgy ölelsz át, mint csontot a hús,
Ajkaid csók-mérge végzetes,
S míg lágy szemeid pilléje zúz, – Lágy szemeid… olyan, mintha gondolatban megnyomkodnánk. Brrr… Pilléje? Tudjuk, mia pille? 🙂 Így viszont elég jól összejón: S míg szemeid (vagy tekinteted) lágy igéje zúz. Ahol az igéje természetesen igézetet jelent.
Testem örök habtól részeges. – Ezt viszont nem értem. Mi az az örök hab?
Ittléted zenéje andalít,
Halk,szerelmes zsoltárt dúdolok,
Hallgatom szívünk zengő árnyait,
Kebleid tornácin hódolok.
Enyém vagy,mint lomha öntudat,
Bennem élsz,mint esti félelem,
Süvítőn,mint éjféli huzat
Ülsz ajkamon,keringsz véremen.
Most itt vagy,és egészen enyém;
Hajlongó csípőd a végtelen,
Fodrozódva kecses tengerén
Megváltó kikötőd kémlelem.
Érezlek,és érzem létednek,
Pillantásodnak kavalkádját,
Múlhatatlan földi szerelmed,
Tenmagad:lelkem testi mását.
Mimódon létezzem tebenned,
Levegőd szívhassam tüdőmbe,
Hacsak most belém nem lehelled
Árnyad új énemként örökre.
————–
A többi annyira eleven, annyira mai, annyira élő, hogy a világ összes kincséért se változtatnék rajta. Ezt a sablonos rózsás képet viszont lecserélném valami kifejezőbbre (nem kötelező, de finoman szólva nem ragadja meg a figyelmet).
Legutóbbi módosítás: 2015.01.08. @ 22:04 :: Bálint Szilárd
