Az én anyám az egész világé volt,
és úgy ölelt, mint földemet az égbolt,
a szívem fáradt, kezem is remeg,
de amíg ő él – hadd legyek gyerek.
Hisz most is érzem, aggódó szemében
a végtelenből itt maradt az Éden,
és türelmével annyira szeret,
hogy ő bűnhődik, ha én vétkezek.
És éjjel, mikor odahagy az álom,
és fogódzóim sehol se találom,
amikor még a fal is riogat,
még mindig érzem és élesen látom,
az aggódástól megrémült anyámon,
hogy akárhol van, most is simogat.
