Ahogy eltűnt a nap a bársony égen,
a szemedet idéztem vissza éppen,
kerestem fénytöréseit,
és a jó csönd lassan visszavitt
abba a régmúlt, színes világba,
amikor még boldogan mosolygott
rám a sárga,- a nárcisz bájos,
szégyenlős virága, és a liliom
büszkén, hófehéren hajladozott
a könnyű szélben, és kék volt az ég,
azúr a tenger, és fénylett a nap
már korán reggel, az utca megtelt
emberekkel, (akkor még mind fölfelé
néztek, mosolyogtak és sohasem
féltek), hiába jött el a borús este,
mindegyikük boldogan leste,
ahogy kigyúl, izzik a csillagok teste,
és belefesti az éjszakába – szórja némán,
szerte a világba – narancs és zöld
színeit, szívünkre vörös fényt terít,
alája bújunk, és reggelig lelkünk
a színekkel megtelik, és kék lesz
minden, zöld és sárga, és beleégünk
az örök világba.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Gősi Vali
