Ti nem láttatok
annyi szenvedést,
amennyit az ember
csak akkor képes vinni,
ha zimankós, fehér éjszakákon
szívébe fagyott a bánat, és nem él már
kívüle sehol senki, semmi,
amikor körötte minden kihűlt,
és halott fatörzsek dőlnek le sorban,
s a lehullt jégmadarak csontjain
nem hajt már soha didergő hóvirág.
Mert a kín akkor nem csupán annyi,
mint a jeges földben vacogva
megbújó bogarak fuldoklása,
hanem dermesztő gyász…
– az anyák néma, örökig tartó,
könnytelen gyásza,
amikor átfagy a lélek,
– vele a vágy is –
és beledermed a csikorgó,
jéghideg
világba.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:57 :: Gősi Vali
