És az este elszállt, jött a reggel,
de nem hajnalpírral érkezett.
Maradt a sötét, de dereng a kép,
ahogy csövesek nyújtanak két kezet
kukákba könyékig, a napi betevőt kutatva.
A konténerek szája kitátva mutatja
a még mélyebb sötétet.
Nem vidám hajnal a városi,
és káros is a kedélyre.
A szürke valódi ötven árnyalata ez,
nem a megunt szex feldobása kötéllel,
hanem a monoton nyomor, amint fénybe lép.
Már szinte banális, de a depresszióhoz épp elég,
nézni, ahogy a vereséget leplező lepel épp elég
a napfényben. Ilyenkor látni, hogy van baj.
Ahogy a realitás puszta ténnyé silányítja a hajnalt.
Puszta tény, nem remény, lehetőség vagy jelkép.
Legalább nem látok, és ettől elviselhetőbbek az esték.
