Hallom, épp lejárt az idő mosógép,
s én tüstént leszbikus csókok
titkait teregetem ki,
szerte-széjjel a szélbe,
hogy mindenki tudja,
de senki se értse.
A titkok kapuját kitárva senki
kipirult múltját fel ne sértse,
kényes kérdések bimbója ne
szúrja át a ruhát, neked
nem kell mindenáron tudnod,
hogy mi zajlik odaát.
Nyelvem néma ajkaid nyelvét fejti meg,
„Jókislányságod” pórázon tartott handicap,
és tudod, aranyom,
monogramom láthatatlanul
is nyakad bőrébe harapom, de tényleg,
és csakis akkor, ha akarom,
egy másik dimenzióba
röpít téged a két karom,
hátamon a bőrt széttéped,
ujjaid, mint egy ragadozó karom,
cibálják idegeimen a gerincet,
lelkünket az ördög veszi meg.
Libabőrös, halomra hányt ölelések,
tévedésből kicserélt szenvedélyek,
feneked hófehér bőrét
vörösre veri ki a
kezemet mozgató biztosíték,
és a pillanat varázsát
az a gyertya szenteli meg,
melynek faggyúja fattyúként
serceg bőrödre, mivel
a benned lakó démon
folyton-folyvást
várja és vágyja a kínzást.
2012 nyarán
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Király Attila
