Valóság vagy illúzióktól terhes időm várfalán.
Hányszor nyert nálam bebocsátást a talány,
vajon bennem létezel, vagy plátói logika szerint,
nem lehet árva az, ki csillagot farag éjszakákon át,
és égboltra tűzi egyenként álmaink gyolcs zászlaját.
Nevet kapott minden csillag ott, hol múzsaszívtől
dobog a papír, és belopózhat mi fájó, mint fekete paca,
de elbánsz vele, amint betűid bugyra hajnalra kihasad.
És ülsz a végtelenek hegycsúcsain, hófödte elméd
hűti kedvedet, és kávét kortyolsz a Tejútnak gondjain.
Mert hiába ima és igyekezet, a vágytól vemhes tereknek
apró sarkait, összefogni csak annak lehet, ki szerény, ha
jön a tömeg, e valósággá nemesült őrület, és illúzió-közön,
egy mellékágon sem fér el semmilyen közöny, mert éberen
szemléled, hogyan lesz mind napi áldozat, rést ütő csillag
a Kozmosz főterén, szekérgönc gördül szupernován,
megmarad a gondolat, tollszerszámmal vés tudatot
gombostű fejekbe, ezeregy csillag hunyorít, éledve
kint, feltétel nélkül beragyogva a jelent az idő kátyúin.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.28. @ 11:48 :: Marthi Anna
