Baszknak tartják ezt a sipkát,
pedig baskír volt az ősöm…
Nyelvem őrzi hunok titkát –
szó sem hangzott még e Földön.
Ki mit gondolt, megéreztük.
Láttunk tenger-mélyt s koboldot,
tűznél varrtunk csizmát, kesztyűt,
bent daloltunk, mint ki boldog.
Holton innen s Holdon túl is
tudtunk csillagló-mezőket.
Rajzhoz, rováshoz a bugris
nem ért, mint ma férfi nőket.
Sokáig két boksát raktam,
szén a vaskohókba kellett.
S fejünk felett mesés-halkan
átírták a történelmet.
Meggyűlölt a mór, a hispán –
bikanyakhoz véres posztó!
A szkíta-hun hős Atillán
ostor csattant: „Mást kifosztó!”
Űztek Andalúziából,
vandált, pogányt kiáltottak…
Szállást kértünk volna bárhol,
bélyegünk lett: „Átkozottak!”
Tudást lestek, nyáluk csorgott
s érte arannyal fizettek.
Szemükből farkas vicsorgott,
mikor ajtón túlra tettek.
Bőrük’ marja „nemes” penész,
akarat mi karvaly-horgadt!
Kinek ma egy Glóbusz kevés –
tőrt vesékben kéjjel forgat!
Követ keres, aranyrögöt,
önkényt nemz az alj-félelem.
Sorsod’ míg csak röghöz kötöd,
denevérként él véreden!
Baszknak tartják avítt sapkám…
Távol hont szabott az ősöm!
Baskír voltom mért tagadnám,
nyelvem ha sziklákban őrzöm.
Mi festettük Altamirát –
s eltorlaszoltuk egy heggyel,
amin a víz sem hatol át:
jövőnk’ őrizze, mint kegyhely.
Kepler vagy Albertus Magnus
érti ezt, de hamis papok
ferdítik, miről szólt Jézus –
hatalommá lelkük fagyott.
Háború lesz – nekik végső,
várja őket a tűz pokla.
Az menekül, aki Bárány,
s nem lép át a vert-akolba.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.12. @ 07:10 :: Pásztor Attila - Atyla