Pásztor Attila - Atyla : Bohém lelkek

vers, dialóg Otto Dix festményéhez

 

 

            Házakban űr. Tankok járnak.

            Lánc dübörög, tilalom van.

            Jajszókhoz futnak az árnyak,

            éj szorong vak ablakokban.

 

Nő         Zacskót fogsz, vedd észre! – Nemde

             életfánk: dőlt bádogkereszt.

             Fejed’ hajtsd kihúnyt ölembe…

             Jobb, ha – mint rég – lágyan szeretsz.

Férfi      Tán utolszor érinthetlek,

             s eltűnődtem e sötétben:

             pőre testünk hogy’ is festhet

             velencei tükörképben?

Nő          …Velence, ah! Büszke Róma!

             Firenze! Dóm s a Vecchio!

Férfi      Szárnyaltunk a Rialtóra!…

Nő         … Fogsorom’  tedd asztalra, jó?

Férfi      Tessék. Töltök poharadba.

             Cuppanthatnánk egyet érte…

Nő         Vén bolondom, ünnepnapra

             mit vennél nyelved hegyére?

             Mennyi is vagy?

Férfi                             Talán hetven…

             Hatvankilenccel beérem!

Nő         Fortunád én, s Te: Mindenem!

             Ötven éve vagy ma férjem!

 

             Két szobát szelt át a bomba,

             csókok közt lelket leheltek.

             Karjaik, mint vesszők – fonva…

             Úgy vitték át a szerelmet.

 

 

          

Legutóbbi módosítás: 2015.01.14. @ 09:09 :: Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985