Végre eltűnt – az a mocsok…
Félek tőle, mért tagadnám?
„Frigyünk” erőszakot hozott –
stricit nyög a két farpárnám.
Húsomat is megszaggatta
görbe körme – mint a bivaly!
Szarva már van – nem tudhatja –,
csókjától „szűz” hasam csikar.
Nyársra való feszített bőr,
volnék cafat, zsírszalonna?
Nősző farka se álljon föl,
ki más lelkét sírba nyomja!
Ágyneműt? Még szép – lehúztam,
s mind egy szálig elégetem!
Többé nem lát sáp-kinyúltan:
sárkány lesz a lélegzetem!
Bosszút liheg minden döfés –
szétszakadva feszített meg!
Szálljon rá kasztrált üvöltés,
ki így veszít férfinedvet!
…Sors, hozz férjet tárt karomba,
tyúkudvart hím, kakas kerít!
Hulljon magja gané dombra,
kapirgáljon – az istenit!
…Testem? Puha rózsaillat,
kígyó lett kézben a szappan,
habja bujaságra biztat –
szeretőmtől titkon kaptam.
Ki Nőt akar – legyen szelíd,
de csókok közt mint Nap – tüzes!
S míg az Éj hajnallal telik,
szorítsa mély öl, ha ügyes!
Isten adná, bármit kérjek…
Tűrt múltam’ sem takargatom:
fürdőmből ha majd kilépek,
mint kurtizán ‒ bevallhatom:
Holtában jó pap is tanul,
hisz kiröppen, él a lélek:
selyemszárnyán túl lángra gyúl,
s átírja a sötétséget!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Pásztor Attila - Atyla