Kép: Leiterné Julika balmazújvárosi művész festménye
Puha gyolccsal simítom arcodról
a port, mit rárakott a zord idő,
ne félj, majd kitörlöm a karcokból
is, pedig kezem gyenge, reszkető.
Te vagy ki láttad régvolt tavaszom
szemérmesen pattanó rügyeit,
az első csóktól lángoló arcom,
s boldogságom sugárzó fényeit.
Benned láttam azt a fájó arcot,
mikor álmom, vágyaim temettem,
vagy ha homlokomra mély ráncot vont
a csalódás, hiába szerettem.
Mindig a valóságot mutattad,
hízelegve sosem ámítottál,
szemembe nézve komoran súgtad:
figyelj, itt ránc, ott egy ezüst hajszál.
Féltett, hű társ vagy, ám fényed kopik,
tűnt az idő feletted, s felettem,
rád homály, rám feledés rakodik,
egymásnak maradtunk mi, így ketten.
Ha pendül a perc, s csak egy út marad,
téged borít fekete gyászlepel,
zárd magadba lényem, őrizd, óvjad,
és ígérd meg, hogy sosem feledsz el!
————————————-
Kedves Piroska, a vers nem elhatározás kérdése. Nem elgondolás kérdése, hogy na akkor most írok egy verset a nagyanyámról, a kutyusomról vagy a világbékéről. Ha így készül egy írás, akkor pont ilyen lesz, mint ez itt fent, sótlan és közhelyes. A legszebb és legmélyebb dolgok persze dísztelenek és a legnagyobb szerelem maga a közhely, de ennek itt egy versnek kéne lenni. Hatásokkal. Zenével, ritmussal, továbbgondolható, továbbérezhető, átérezhető részletekkel.
tavaszom -arcom — tavasz -arc — rímel? Nem.
rügy – fény —???
kopik – rakodik — Jaj. Hallod ezt?
És a többi se jó ám. Egy rím akkor tiszta, ha a benne szereplő mássalhangzók legalább némelyike legalább a képzés helye szerint megegyezik, és egyezik a rímhívó és a rím ritmusa is.
Pl. vatta – Kata -nem jó, vatta – falta – jó; hitte – ide – nem jó, hitte – vidd te – jó.
Erről sok anyagot találsz az interneten, tanulható.
Várjuk a következőt. NHI
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Pásztor Piroska