Mikor ideget borzol egy kép,
miben kukacok – háttere
homok és föld – rágnak,
elfárad az elme s a szem,
mert nehéz csendéletet
látnia, miben virágzó a világ,
s semmihez sem hasonlíthatón
tiszta az ég…
Amikor lomha a tüdő,
és szenvedés mozdulnia,
nehéz a nyugalom, talán
akkor kell az önnek élve hagyni
megállni a szívet, hogy úgy
ismerje meg a halandóságot,
hogy jobban akarja az oxigént.
Amikor felismeri a lélek
romlásra hajlamos részeit
fogja fel: mily gyenge az ember,
s hogy kell a Mester,
de nem földi, és igen
bátran kell hívni, kérni,
szólítani: segíts, Uram,
hagyj még élni…
nehéz érteni ezt annak,
ki teljesnek érzi magát,
hogy rémisztő, ha romlik
a rész, s a rémkép,
melyben kukacok, föld…
pedig megeshet,
mert elkerülhetetlen, de
nem mindegy hogy, s mikor.
Halandó a lét. Tudom.
Kiszámolt életúttal.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.03. @ 14:40 :: Pilla S.M