Fél négykor már csilingelt az öreg Nokia, maradt volna még, legszívesebben lenyomta volna a szundit, de sóhajtott egyet, kifordult a takaró alól, valamit motyogott az asszony, visszafordult, ráhúzta a takarót teljesen, mert ilyenkor azért hűvös volt, nyitva az ablak, áramlott be az éj hidege, magához is tért gyorsan, bele is borzongott a hűvösbe. Pocsék ez az egész nyár. Az apósa azt mondta, hogy ez egy olyan nyár, amikor nem szandált húz az ember, hanem gumicsizmát. Zoknival. Ekkor viszont már egy hete száraz idő volt, hőség, s a főnök már a harmadik napon kivezényelt minden gépet a földekre, éjjel és nappal egyfolytában ment a betakarítás, és aki este tízkor végzett, az ment hajnalban, és nyomta egész nap, aki meg hajnalban végzett, az ment este, és sosem álltak meg a gépek, mert aratni kellett, mert nem tudni, mikor kezd el esni megint napokig, hetekig, hogy eláztassa a földet, hogy ne tudjanak rámenni a gépekkel, és hogy menni meg muszáj, mert akkor tudnak aratni és dolgozni, mert akkor van a kis fizetés, de csak akkor, ha dolgoznak, mert ha nem itt dolgoznak, akkor csak a közmunka van, de abból meg nem lehet eltartani a családot, úgyhogy most menet reggel, lesz estig, azután meg holnap délután kell menni, s tolni reggelig, s mindez addig, amíg le nem aratnak a főnök földjein, vagy amíg nem kezd el megint esni az eső. Felrántotta a tegnapi pólót, mert azt ott dobta le tegnap az ágy mellett, a gatya is ott volt, azt is felrántotta. Fölhajított egy kávét, kint pisilt a csirkeól mellett, gyorsan kiseperte azt is, öntött inni az itatóba, mert a szárnyasok már mocorogtak, szétnézett a malacoknál, azoknak majd az após ad, intézi őket, visszament a konyhába, már szörcsögött a főző, még nagyon gyorsan fogat mosott, azután kiöntötte a kávét, picit leült, rágyújtott. Nagyon drága a cigi már, otthon töltik, nem is szív csak naponta ötöt, az idén már palántáltak néhány tő dohányt a disznóól mellett, csak a fináncok meg ne tudják, de a szomszédok is szívják, ők is vágni akarják inkább, mint fizetni, majd csak nem szólnak a fináncoknak. Három cukorral itta akkor a kávét, mert édesen szép az élet és nem keserű a kávé, ahogyan azt szokta mondogatni, a kocsmában is, ha ritkán bemegy, mert például oda már nincs annyi pénze, hogy korsó sört igyon, esetleg egy jobb felest, max kávét iszik, meg az ottani lőréből egy decit, mert néha jó tudni, hogy mi történik a faluban. Az asszonynak is bevitte, bekészítette a kávét, az cukor nélkül issza, kis tejjel, amit a szomszédtól vesznek, mert így olcsóbb, mint a boltból, meg nekik nincs is akkora telkük, hogy abból annyi takarmány kijöjjön, hogy tehenek elég legyen. Épphogy a disznóknak, meg a szárnyasoknak megterem a takarmány, és persze a konyhára, ami kell, meg a krumpli, bár azt tavaly annyiért lehetett volna venni, hogy olcsóbban, mint a permetszer, meg a kapába a benzin, úgyhogy drágább lett így a krumpli. Meg fel is kellett szedni. Kent magának két nagy szelet zsíros kenyeret, kimarkolt a kosárból két paprikát. Ránézett a két pici lányára, bezárta maga után a kaput, kicsit lapos volt a hátsó, nyögött is hozzá, de negyed ötre így is a boltnál volt, ahol már várta őket a kisfőnök a micuval, kint a földön ült át a traktorra és indult a meló, hogy meg ne álljon a betakarítás.
Sokáig aludtak aznap, az öccse persze megint az anyja mellett aludt, valamikor éjszaka átvándorolt, biztosan akkor, amikor négy hónapos húguk az éjjel felsírt. Apával tudtak még beszélni az este szkájpon, azután még röhögtek kicsit, a bátyjuk vagy játszott, vagy filmet nézett a tabiján, nehezen aludt el, biztosan azért is ájult be olyan sokáig, hogy már itt voltak az unokatesójáék, amikor magához tért. Gyorsan felrántotta azt a gatyát, ami legfelül volt a fiókban, bár azt a pirosat nem nagyon csípte, mert szerinte lányos, de most mindegy is volt, mert megint sütött a nap és nem volt arra ideje, hogy foglalkozzon a gatya színével, és alig várta, hogy kimenjenek játszani a többiekkel. Gyorsan evett egy kis csokis golyót tejjel, majd rohant megmutatni a kiscsirkéket, azután ugráltak a trambulinban, amit apa vett legutóbb, amikor itthon volt németből. Akkor megint ettek egy kicsit, most szevendéjszt, mert anya hozta a boltból reggel, mikor lesétált a kicsivel és öccsével, meg a bátyjával, de ő még aludt akkor, és anya szerint hál’ Istennek, mert különben meg kellett volna venni a fél boltot ha ő is velük megy, mert annyi mindent szeret, még a sajtot is, pedig olyan gyerek talán nincs is, aki például sajtokat akarna vetetni az anyukájával, mert minden gyerek inkább csokit, és édességet akar, de ezt mindig nevetve meséli az ő anyukája a boltban is az eladó néniknek, a Gyöngyiknek, mert ott minden nénit Gyöngyinek hívnak és a faluban még nagyon sokakat, de az ő anyukája az nem Gyöngyi, hanem nagyon szép neve van, bár a Gyöngyi is szép, és nagyon örült például az egyik boltos Gyöngyi néninek akkor, amikor még nem volt meg a húga és kisöccse és anyával kettesben mentek a boltba és kapott nyalókát a pénztárostól. De most nincs ilyen, mert ő nagy, már az elsőt is elvégezte, és nem volt olyan jó az iskolában és anya mondta is, hogy lehetett volna ez a bizonyítvány jobb is, de apa azt mondta, mikor itthon volt, hogy ennél szebb bizi tán nincs is, de mégsem kapott érte semmit még a boltban sem, még tortát sem, pedig anya mindenki másnak olyan szép tortákat készít, de neki elég volt az trambulin is, ki sem jött belőle, még akkor sem, amikor esett az eső és anya csúnyán kiabált, hogy menjen be, és a bátyjának kellett őt becipelnie az esőből. De most itt voltak az uncsi tesóék, és velük sokkal jobbat lehetett játszani, mint a saját tesóival, mert a bátyja már nagy, az öccse meg kicsi és a húga meg pólyás, még járni sem tud. Játszották már ezt máskor is. Most jó idő volt, tűzött a nap, nem esett az eső. Már több napja nem esett az eső, hőség volt, izzott az aszfalt. Játszották már máskor is ezt, de akkor rájuk szólt a harangozó néni. Az nyert, aki tekerés nélkül hamarabb leért a templom kapuig, nekifutásból. Ott kontra, de nagyon, mert azután ott a főút két méterre, ahol ilyenkor egymás után száguldoznak a pótkocsis traktorok, és a többiek mérik, hogy mennyi idő volt a leszáguldás. Nagyon úgy érezte, hogy ezúttal ő lesz a leggyorsabb.
A pótkocsi hátsó kerekének ment neki. A lendület feldobta, a traktor hátsó kereke a mellkasán ment át. Még látta anyát, amint fölé hajolt, látta a sikolyt az arcán. Azután meghalt. A piros nadrág és a vére világított a forró szürke aszfalton. Azután letakarták a mentők, úgy hevert ott, mint néhány kupac fehér rongy. Majd elvitték a kis testet, a vére maradt ott. Azt a nagybátyja sikálta le onnan, sistergett a kefe a szürke aszfalton.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.25. @ 18:55 :: Pogány Gábor