Csillagok halovány fénye
szegélyzi csak az égboltot.
Csendesen csorog rám az éj sötétje,
s halotti lepelként terülve a tájra
magába zárja a múlt napot.
Magányos lámpafény torz árnyakat szül,
kusza formákban vetül a földre,
egy jéghártyás pocsolyában elszenderülve
megpihen a gondolat.
Fagyos szél csípi megdermedt arcomat,
egy kopár faág felém bólogat,
mintha üzenni akarná:
lassan télbe fagy a világ;
de én csak lépdelek tovább…
Cipőm minden koppanása
szívem dobbanásával tart ritmust.
Kopott aszfalton visszhangzik sóhajom,
s a dermesztő éj lassan körbefon…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:57 :: Purzsás Attila
