Aztán utoljára hozzám simulsz,
mint árnyas sétány az ősz ölébe,
s hallgatjuk a csönd üzenetét.
Lassan ránk sötétül, nem moccanunk,
nincs egyetlen ki nem mondott szavunk,
a lelkeink hosszan ölelkeznek.
Hiányodba majd beléreszketek,
behorpad a hangom öble,
csillapíthatatlanul fájsz holnaptól,
és mindörökre…
Legutóbbi módosítás: 2015.01.08. @ 16:19 :: Serfőző Attila
