Abban az évben szokatlanul korán jött a tél.
Ha kedve épp úgy hozta, már a Mikulás is szánra pakolhatta zsákjait, de az a hó még rózsasziromnyi nagyságú nedves pelyhekben hullott, feltapadt a ciprusok, tuják örökzöld lombjára, súlyával összekócolta a jólfésült frizurákat, majd elolvadt. Így hamar visszaállt az eredeti kép. Aztán fagyos napok következtek, s egy délután már szúrós, apró szemű havat kavart a hideg szél, itt-ott tekintélyes halmok épültek belőle, míg más helyeken paplan nélkül maradt az avas fű.
A faluszéli kerítetlen portán kitárulkozó költői rendetlenséget is fehér lepedővel takarta el a szemérmes szél. Csak a ház árulkodott az errefelé minduntalan kiütköző nyomorúságról. Jobb időkben fehérre meszelt tapasztását még a nagy jéggel száguldó augusztusi vihar verte le. A ki-kibomló cseréphéjazat alatt vályogból falazott kémény megrogyott, hajdani felső részének téglái szanaszét hevertek a fal tövénél. Ha a kiskonyha ütött kopott tűzhelyében meggyújtották a még nedves akácgallyakat, meg a mezőn összeszedegetett fosztatlan kukoricacsöveket, úgy tűnt, hogy a fojtogató füst egyenesen a sarazott födém réseiből tör elő. A tűzoltókat azért eddig még senki sem riasztotta. A környező telkek üresen ásítoznak, a rogyadozó ház lakóin kívül nemigen jár arra senki.
A reggelig sápadtra fázott arcú nyolcéves forma lány úgy kétháznyira lemaradva követte anyját. Az, a műszakját mindig korán kezdő kukásautó keréknyomában bandukolt. Mintha lassított futópadon mozogna. Nyújtott lépései néha kizökkentek a ritmusból, szögletes mozgása csak akkor vett lágyabb ívet, mikor vékony, feslett edzőcipője megcsúszott a keréknyom fényesre csiszolódott haván. Ilyenkor imbolygott egy picit, szája sarkában füstölgő cigarettája köröket rajzolt a feje fölé, de kezét még egyensúlya visszanyerése érdekében sem húzta ki bizonytalan színű kabátja mély zsebéből.
A csapzott, gubancos szőrű kutya már kissé közelebb zárkózva alkotta a laza sor harmadik tagját. Bár a szólások általában alapos népi megfigyelésen nyugvó bölcsesség szüleményei, az, mely szerint télre minden kutya meghízik, rá vonatkozva nem tűnt igaznak.
A verébtől jószerével csak hegyes bóbitája miatt különböző pipiske, néhány lépéssel távolabb, a keresztúton álldogált. Éles szemével ugyan észrevette a kutya szőrébe ragadt árpaszemet, de mert túl nagy volt közöttük a távolság, s az esetleges akciónak egyébként is megvolt a maga kockázata, nem mozdult. Megvárta, míg a menet elhalad előtte, aztán folytatta, amit miattuk egy rövid időre nemrég megszakított. Sírdogálva szaladgált fel s alá. No, őkelme ebben is különbözik a verebektől. Azok ugyanis szökdécselnek.
A kislány vékonyka, piros kabátjának hajtókája fölött fehéren virított meztelen nyaka. Alatta sárga póló fordult keresztbe, lejjebb egy zöld pulóver kötött szemei virítottak. Ő is a kabát zsebébe mélyesztette kezét, fakó-szőke, napokkal korábban font copfjai lépéseit követvén jobbra-balra csapódtak. A szél most már hóteher nélkül szaladgált a házak között, az adventi várakozásba dermedt tájnak rideg ragyogást kölcsönzött a délelőtti Nap.
A kocsmában kellemes, sörszagú meleg fogadta őket. Az asszony felhörpintette az elé rakott kávét, s már ment is hátra a takarítóeszközökért. A kislány lassan szopogatta el a két deci kólát, aztán fogta a pultostól kapott tegnapi kakaós csigát, s kiment az utcán rekedt kutyához.
Szájában lassan forgott a falat. Eltelt az émelyítő itallal, így reggelije nagy részét darabokba tördelve a kutya felé kezdte dobálni. Az fel-felugorva ügyesen kapkodta az ajándékot. Mire földet ért, rendszerint már el is nyelte zsákmányát. Teljesen belefeledkezett a műveletbe. Valósággal elbűvölte az ágrólszakadtsága ellenére élénk jószág mutatványa. Össze is rezzent mikor anyja belülről ráverte a kocsmaablakot.
— Hányszor mondjam még, Mercédesz, hogy ne etesd azt a rusnya dögöt? Már így is teljesen ránk akaszkodott.
A lány az utolsónak maradt ételdarabkát a szájába tömve visszament a melegre. Kapott egy újabb pohár kólát, az mellett üldögélt, néha csak úgy böffentett egy-egy aprót, lábával folyamatosan harangozott a levegőben.
A nő, miután a takarítással végzett, a pultot támasztva hallgatta a faluszéli Sanghajt uraló Cseppes zavaros meséjét, aki kéretlenül, az őszi kukoricaszedegetés rejtelmeibe avatta be, s bár az előadó szavahihetőségét illetően nem voltak kétségei, nyilvánvalóvá vált számára, hogy a férfi ütött-kopott Ladája és szárnysegédei jóvoltából, nála eredményesebben zárta ezt az évadot. A második szilvapálinka-narancslé kombináció után el is ment vele hátra az udvarba, a sörös rekeszek mögé. Mikor kiléptek rágyújtott, s még végig sem szívta, Cseppes már végzett is. A barna papírpénzt visszamenetben a zsebébe sűllyesztette, és már jöhetett is a harmadik szilva. Az már csak úgy. Kísérő nélkül.
Később meghozták a friss péksüteményeket. A kislány két ajándék kiflijének java most is a kutyáé lett. Anyja a szilvák után már nem tudott rá figyelni. A következő kóla kicsit nehezen ment le a torkán, könnybe lábadt a szeme.
A nő délután még egyszer kiment rágyújtani a hátsóudvarba. Most a kábelgyűjtő körútról megtérő Csoki lett a kísérője. Azután megint feltörölte a követ.
Hazafelé menet krumpliért és zsírért betértek a vegyesboltba. Hagymából és a fűszerekből még maradt tegnapról egy paprikás krumplira való. A bolt elé kitett kartonokkal táplált tűzön meg is főzi.
A pipiske még most is ott szaladgált a keresztútnál. Mikor a kutya elhaladt előtte, a fáról lesodort a szél egy összefagyott hótömböt. Az ijedten hátrált néhány lépést, aztán leült a hóra. A madár most nem tétovázott. Odafutott, kikapta a gubancok között lapuló árpát, és huss, már repült is az útszéli kökénybokor felé.
Az Új Barázda Rt tanyaközpontja mögött épp akkor áldozott le a Nap. Délután négy óra lehetett.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.10. @ 13:18 :: Takács Dezső
