Nyár és nyár között is van különbség,
ahogy két csók sem lehet ugyanolyan,
arcom vízfestékként elfolyó tükörkép,
szemem megdermedt könnyekből van.
S miközben rágógumiként nyúlik az élet,
a napok egyre nehezebben telnek el,
minden eljövő perctől remegve félek,
de az idő, mint ránc, nem érdekel.
Pokróc, ha melegít egy téli éjszakán,
olvadozó jéggé álmodom a múltat,
semmi sem biztos, minden csak talány,
jelenem a jövő reményeibe fullad.
Olyan vagyok, mint aki meghalni készül,
épp bedobozolom egész eddigi életem,
ez jó lesz még valamire, amaz lassan elévül,
nem szabadna tovább álmodnod velem.
Tél és tél között is van különbség,
két szeretkezés sem lehet ugyanolyan,
arcom feketén elmázgált szemfesték,
szám pirosló harapásnyomokból van.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.06. @ 22:09 :: Tóth Zita Emese
