A telefon már majdnem cseng. Felkapja.
— Drágám, de jó hogy hívott!
— Jó napot kívánok, a közvélemény-kutató inté…
— Igen, már vártam, kedveském, a hívását, mindig is mondta a megboldogult uram, te Rozál, várd meg, míg csöng, de én ilyen vagyok, és sose felejtem el, mikor az esküvőnk napján azt mondta az anyámnak, hogy azért szeretem a lányát, mert magára egy cseppet se hasonlít, és szegénykém, mikor ellopták a sírjáról a virágot, akkor is azt üzente, hogy biztos az anyád volt, de most, hogy a múlt héten becsengetett a postás, és azt mondta, tudja, az a postás, akinek a veje Németországban dolgozik, és egyszer kivitte a sarki hentest is, hogy megmutassa neki, hogy élnek németben az emberek, mesélte is utána a hentes, ott a hús is húsból van, pedig manapság már nem lehet tudni, hogy mit miből csinálnak, amikor a múltkor a saját szememmel láttam, hogy a kínai ruhaárus felvizezte a pulóvereket azzal a felkiáltással, hogy kimossa, pedig, lelkem, mindenki tudja, hogy kemény a víz, és utána eltörik a ruha, mert amikor vettem egy porcelánvázát, és puha rongyba tekertem, hogy baja ne essék, mégis, amikor leesett, eltörött, és nemcsak a rongy hanem a porcelán is, pedig kalgonitból volt, és eredeti kínai volt, teliszórva rizsszemekkel, amit szintén rengeteg vízzel locsolnak, amíg ki nem nő a tóból, amit ezek a gazemberek telefolyatnak mindenféle vegyszerrel, és amikor a szegény halak megisszák, mindig utána a hátukon úsznak, ami szerintem nem is természetes, ámbár igaz, hogy amikor kirántom őket a kisebbik serpenyőben, azokat mindig forgatom, és amikor vettem ezt a serpenyőt, akkor még kettőt kellett vennem, hogy olcsóbb legyen, a többit odaadtam a sógornőmnek, aki a bankban dolgozik, és azt mondta, hogy ott mindent befektetnek, tehát jó helyen van az ágyuk, és pont olyan amilyet az IKEA-ban árultak 80-ban, amikor kimentünk a Józsival, mert így hívták az én drága jó emberemet, akit az édesanyám a tenyerén hordozott, mondta is, becsüld meg ezt a jó embert, aki aztán negyven évig a vasútnál dolgozott, és akárhányszor elutazott vidékre, mindig hozott nekem vásárfiát, noha azért állítólag a vásárlányokkal is jóban volt, pletykálta is a szomszéd Mári néne, aki, köztünk legyen szólva, egy nagypofájú vén kurva volt, és mégis el tudta sózni a lányát a jól menő közértesnek, aki mázsaszámra árulja szüretkor a cukrot a szőlősgazdáknak, mert már ők nem is ismerik azt az ősi receptet, miszerint állítólag szőlőből is lehet bort csinálni, megértem én őket, mert a mai világban nincs ideje a parasztnak kapálni meg ilyesmi, mert mind azt várja, hogy arra vezessen el a sztráda, és akkor jó pénzért megveszik a földjüket, addig meg már minek veszkelődjenek vele, meg ha nem veszik meg tőlük, itt van a nyakunkon a választás, aztán lehet, hogy úgy alakul, ingyen is elveszik tőlük adóba, ugyan megígérte a polgármester, hogy jövőre kolbászokat osztogat, hogy besegítsen a kerítések építésében, meg aztán választás előtt mindig érkezik néhány fiatalember műparasztnak öltözve, felköszöntenek a születésnapomra meg mindenre, és én mindegyiknek elmondom, hogy rájuk fogok szavazni, és akkor örömet is szereztem, pedig látom én a finoman manikűrözött kezükön, hogy sose dolgoztak, és majd a börtönben is csak irodai munkára lesznek alkalmasak, majd akkor, amikor létszámilag túl lesznek reprezentálva, mert értem én ám a mai nyelvezetet is, de kedveském, miért is hívott?
— Elnézést, mellétárcsáztam.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Zilahy Tamás
