Bihari Csilla Rózália : Itatás

Nyomtatás

Apó arcán kopott, lágy ráncok remegnek,
Csillogó szemekkel int a fellegeknek.
Bundás fejfedőjén eljárt már az idő
Amint hátracsúszik, ősz haj bújik elő.
Jól szemügyre veszi a befagyott vizet,
Egyet csóvál fején, s a fészerbe siet.
Előhúz egy csákányt a farakás mögül,
S tojás után kutat a majorság körül.
Talál is egy egész kenyereskosárnyit,
Kiáltja is tüstént az asszonyt, a házit,
S mert nem felel senki, felemeli hangját:
“Kerítsd elé Uram ezt az istenadtát”-
Ekképp zsörtöl, zsémbel a patakra menet,
Közben csizmájával messze rúg egy szöget,
Nehogy a szekérnek kereke ráhajtson.
Még egyszer visszanéz, de sehol az asszony.
Tegnap este vágott egy hatalmas léket,
S lám, mit ad az Isten, ma, amint kilépett
A hátsó kiskapun, s nézi a patakot-
Rézangyalát neki,- hát megint befagyott.
Felcsapja bundáját a fűzfa ágára,
Aztán eszébe jut csizmájának szára.
Feltűri mindkettőt, mert a jég csalóka,
S fél, nehogy hirtelen széttörjön alóla.
Kézbe kapja fürgén a súlyos szerszámot,
Kinézi a helyet, ahol tegnap vágott,
Nekiveselkedik a hófehér jégnek,
S dúdolgatásában felcsendül egy ének.
Magyar nótát cseng a munkás székely hangja,
Rájátszik a patak csobogó harangja,
Mely, ahogy nő a lék, egyre jobban hallszik,
Üdítő hangjára a szárnyas is rajzik.
Engedi is apó a nyúló csőröket,
Addig a gondterhelt szomszédnak integet,
Jelezve, hogy ő már bevágta a jeget,
Vezesse nyugodtan ide a tehenet.
Kihajtja ő is a békés jószágokat,
Aztán jókedvűen megrak egy kosarat
Friss, szép, nagy tojással, s még ő is csodálja,
Pedig nem hiába, szép a gabonája.
Lerúgja a csizmát a kis küszöb előtt,
Fél kézzel leveszi a bundás fejfedőt,
Betolja az ajtót, s szeme-szája ámul
Az asztalon látott gőzölgő kalácstól.
-Arany kezű asszony- gondolja így apó,
Becsukódik halkan mögötte az ajtó.
Előbbi haragja ködként szertefoszlott,
Nem is említi meg anyónak a dolgot,
Csak lerakja csendben a szép tojásokat,
Társa, hű kedvese vidáman bólogat.
S amint anyó serény sürgését figyeli,
Rádöbben: Még ma is ugyanúgy szereti .