Még húsz perc, hogy elkönyveljem
magányomat már…
Múlását számolnom,
mint lépteimet, kár.
Belép a csend… lelkem üres,
szívem megáll.
Csak bőröm lélegzik,
a menekülési határ.
Belőlem…
És végül úgy töri át a felületet
csontjaimmal bánatom,
hogy több sebből kezd folydogálni
minden apró gondolatom.
S mi leszek ha elfogytam?
Kérdésemre választ kapok.
Még nem jeleztek húsz perc múlást
a körbezáró számlapok…
Csak kattognak a mutatók,
szívem duplán dobban,
jégveríték éget át,
folyik a markomban.
Ím eljött, várt váratlanul
rég elkönyvelt magányom,
csak pecsétet kell kérjek rá,
s ígérem feldolgozom!
Emlékek a kézbe,
szív kopog az észre,
csettintésre halkul el
világunk egésze…
Legutóbbi módosítás: 2015.02.27. @ 22:12 :: Furuglyás René