A pályaudvarról gyorsan kijutott, villamossal igyekezett a külső kerületbe. Ott egy kis utcában az egykori fodrászat talán ma is létezik, hiszen Ágnes, a tulajdonos még fiatal volt, legfeljebb a személyzet változhatott meg, az pedig most pont jól jönne. Évekkel ezelőtt gyakori vendég volt a fodrászatban. Akkor még itt laktak, közel a fővároshoz. Ebben a kis utcában volt az ő munkahelye is, mely a rendszerváltással megszűnt, így maradt ő munka nélkül, Géza pedig infarktust kapott, akkortájt százalékolták le.
Ezért kerültek vidékre gazdálkodni… rossz ötlet volt. Keservesen megbánta. Ez az életmódváltás nem használt nekik. Földet vettek, teheneket, bikákat állítottak be, neveltek anyakocát, kecskéket. Gézának kímélni kellett magát, így a munka nagy része az ő vállára nehezedett. Eleinte nem bánta. Hajnaltól késő estig dolgozott. Gézára kevés idő jutott, akkor kezdett embere követelőzni, viszont a munkából nem akart átvenni jóformán semmit. Aprólékosan kiszolgáltatta magát, nem volt hajlandó még a fehérneműjét sem elővenni, az ételt elé kellett tenni, és el is kellett utána rámolni. Géza szerint napszámost alkalmazni nem lehetett, mert az meglopja őket, és a lusta, pénzéhes emberek nem érnek semmit. Így maradt egyetlen munkaerő ő, sokat fogyott, keményen dolgozott. Gézának nem volt jól elvégezve semmi, mindenbe beleszólt. Állandóan kritizálta! Elkezdett parancsokat osztogatni, és mindent leellenőrizni. Nagyon beleélte magát a gazda szerepébe, őt viszont egyre kevésbé becsülte. A betegsége okán, mint férj nem közeledett hozzá. Ő ezt nem is bánta, mert állandósult fáradtságérzete. Az viszont nagyon fájt neki, amikor a férje „Nézz magadra, hogy nézel ki? Kinek kellesz, te, múmia” — és hasonló kedves beszólásokkal ösztönözte a még több munkára.
Egyre gyakrabban vesztek össze, egyre gyakrabban járt el Géza keze. Számtalanszor előfordult, hogy megütötte. Rövid idő múlva úgy közeledett felé, mint aki nem érti, mi baja lehet asszonyának, amikor megvan mindene, van figyelmes szerető férje. Azt sem értette, ilyenkor miért késik az ebéd, vagy a vacsora. Boltba menni egyedül nem engedte, mert egyik veszekedésük alatt azt találta mondani: „Az első adandó alkalommal elmegyek, itt hagylak! Nem leszek hajlandó veled élni, gyűlöllek!”
Az állandó stressz kikészítette. Ő is átvészelte első infarktusát. Nem volt, aki kímélte volna. Szívpanaszai állandósultak, orvoshoz kellett fordulnia. A vizsgálat kimutatta a lezajlott infarktus nyomát. Kórház, majd szanatórium lett a vége. Géza pánikba esett, mi lesz vele, ha az asszony elmegy. Egyből fogadott embert, aki elvégezte a munkát.
A kórház után még hat hétig szanatóriumban pihent, kicsit felhizlalták. Elérte az ötven kilót, amikor hazaengedték. Hirtelen nagyon sok dolga lett megint, nem volt ideje tovább pihenni. A férje az alkalmazottat elküldte, mondván, most már itthon van az asszony, majd az átveszi a munkát.
Hát eddig jutottak. Ez egy éve történt. Nem hajlandó tovább a férje cselédje lenni. Nem hajlandó abban a házban tovább egy percig se maradni. Szeretet és megbecsülés nélkül nem dolgozik senkinek. Most is csak azért sikerült elszökni, mert azt hitte Géza, hogy ő a tejet viszi a csarnokba. Még délután volt alkalma a pénzt kimarkolni, és a betétkönyvet a melltartójába dugni. A gyógyszereket a táska aljába szórta, mégis legyen nála.
A fodrászatot megtalálta, levágatta, és hamvas őszre festtette a haját. Kicsit furcsa, de sokat fiatalított rajta. Vékony alakjához hamvas ősz hajához jól mutatott a fekete nadrág, de elhatározta, lecseréli ruhatárát is. A fekete kapucnis kabáttól gyorsan megszabadul. Lehet, hogy már a hírekben szerepel. Fénykép az nincs róla, mert mindet eltüntette, így a férje nem tud képpel szolgálni. Még ami a tárcájában volt, azt is kivette. Hagyott egy levelet, de azt biztosan nem fogja megmutatni. Amilyennek Gézát ismerte, azt fogja mondani, hogy nem beszámítható, gyógyszeres kezelés alatt áll, és lehet, hogy elkóborolt. Szóval az lesz az eredmény: „Szegény beteg asszony, talán nem tudja még a nevét sem megmondani, biztosan zavartan viselkedik, igazolvány és pénz csak minimális van nála. Vigyázni kell vele, mert nem beszámítható.”
Igen Gézától minden kitelik, mindenkivel el tud hitetni mindent. Nagy manipulátor. Az ujja köré tudja csavarni nemcsak a nőket, de a férfiak is, elfogadják azt, amit mond. Nagy tehetséggel megáldott vezető lehetett volna, ha egy csöpp ambíció szorul bele. Sajnos Géza felelősséget nem vállal semmiért. Viszont azt hangoztatja, minden gond az ő vállát nyomja. Az a baj, hogy ezt nemcsak a környezete hiszi el, hanem maga Géza is.
A fodrásztól jövet bement egy butikba, vásárolt pár pólót és egy divatos kabátot. A mogyorószínű kabát egészen jól állt neki, le sem vetette, fekete kabátot csomagoltatta be. Vett még egy bársony térdnadrágot és egy jópofa magas sarkú csizmát. Jól érezte magát megújult külsejében, tetszett neki az, amit a tükörben látott. Kicsi sminket rakott fel még a fodrásznál, most egy teljesen más, fiatalabb és ápolt, csinos nő nézett vissza a tükörből, nem hasonlított arra a meggyötört nőre, aki elmenekült a férjétől.
Keresett egy büfét, reggelizett és újságot vett. Kiadó lakásokat keresett. Egy panzióban menedéket talált, de ez nem felelt meg hosszabb időre, mert drága. Egy hónapra vette ki a lakhatást, egyszerű szoba, minimál fényűzés, de legalább bogarak itt nem voltak. Saját fürdőszoba, WC. Ez rendben is lett volna, de az ára miatt, hosszútávon, jövedelem nélkül… így, feléli a jövőjét. Ennél olcsóbb kell, gondolta és tovább keresgélt. Napjait elutazgatta, szétnézett. Az egyik peremvároskára esett a választása. Régen már járt itt, tetszett neki a környék. Talán talál egy szép kis szobát, ahol otthon érezheti magát. Egyedül, de békében. A lelkét kell újratervezni, mert azt tudta, hogy nagyon beteg. Még mindig összerezzent egy nem várt hangra. Megvette a helyi újságot, és még ott fellapozta. Egyből az aprót nyitotta ki, és elindult a tekintete a kiadó lakások hirdetésén. Az egyik nagyon megragadta.
„Egyedülálló, független nő jelentkezhet a kéthelyiséges bútorozott lakásra.” Ezt neki találták ki. Remélte, nem átverés.
Munkát megpróbál keresni. Ha nem sikerül abban elhelyezkedni, amit tud, amit tanult, akkor majd eldönti merre a világ. Vállal gyerekfelügyeletet. Csak remélni tudja, hogy maradt benne türelem, hiszen a gyerekekkel tudott bánni. Eszébe jutott a fia. Őt nagyon szerette. Biztosan haragudni fog rá, mert nem kereste meg. Nem akar bajt hozni rá. A gyerek biztosan elmondaná az apjának, amit tud, és nem akarja sem hazugságra kényszeríteni, sem azt, hogy rátaláljanak. Talán majd később megbékíti. Meg fogja érteni. Valamiképpen ki kellene cselezni a férjét. Ha a rendőrséget értesíteni tudná, hogy ne keressék, mert tudja, már biztosan keresik. Nem igazán hitt abban sem, hogy a rendőrök őt védenék.
Újra olvasta a hirdetést, majd keresett egy telefonfülkét. A mobilját nem hozta magával. Az is egy szál hozzá, hát egye meg a fene, inkább vesz majd másikat, ha muszáj lesz. De nem fontos, legalábbis ő nem szereti.
Egy telefonfülkéből felhívta a megadott számot, egy kedves hangú idős nő vette fel. Csodálkozott, hogy ilyen gyorsan jelentkeztek, mert éppen tegnap adta fel a hirdetést. Invitálta, hogy nézze meg, megfelel e neki. A címet megjegyezte, egyeztettek, kiderült, hogy alig kell pár házzal arrább menni.
Kívülről szép nagy épület volt, csinos, karbantartott. Öt nagy ablak nézett az utcára. Csengetett. Nem kellett sokat várnia, egy szimpatikus hatvanas nő nyitott ajtót. Bemutatkozás után megmutatta a lakrészt. Közben bőbeszédűen mondta el, nem szeret egyedül lakni, mert a mai világban nem biztonságos. Nagyon sok rossz ember él a földön. Amióta a férje, Károly elment, Isten nyugosztalja, nagyon egyedül van. Egy szép tágas szobát adna ki, hozzá kicsi zuhanyzó és illemhely egyben. Az asszony fejében megfordult, hogy ezt nem tudja megfizetni, hiába tetszik neki.
— Na, kedveském, megfelel magának? — kérdezte az idős nő és hívta. — Menjünk a nappaliba, nem kell ám egész nap a szobájában ülni, ha idehaza van. Nyugodtan tartózkodhat a nappaliban is. Engem szólítson Máriának.
— Az én nevem Tátrai Amália, de a Lia az, amit szeretek. Nagyon tetszik a lakás, nagyon szeretném, de azt hiszem, anyagilag nem fog megfelelni.
— De hiszen az anyagiakról még szó sem volt. Mondja, kedves Lia, megtudhatom hány éves?
— Ötvenhat vagyok, rokkantnyugdíjas, gyerekekkel foglalkoztam mielőtt… — és nem fejezte be a mondatot.
Mária az elharapott mondat felett elsiklott azt gondolta, hogy a rokkantság okán bicsaklott meg a hangja látogatójának. Szimpátiát érzett Liával szemben, de mint gyakran hangoztatta „óvatos duhaj vagyok, nyugtával dicsérd a napot”.
Nem pénzre volt szüksége, az volt neki elég, társaságra vágyott egy biztos lakótársra, akihez szólni lehet, akivel beszélgetni lehet. Meginni egy kávét vagy elfogyasztani egy jó teasüteményt. Rokonai nem maradtak. Egy keresztgyerekét sajnos fiatalon eltemette. Az ő jó Károlya után férfi szóba se jöhet, nem érdemelné meg az áldott jó ember, hogy akár egy morzsányit is sérüljön az emléke. Gyereket nem adott a teremtő. Lia szemre egészen megfelelne, a húga lehetne, tíz év van közöttük. Legalább megismerhetné a testvéri szeretetet. Van valami titok ebben a nőben, de ne siettessük — gondolta Mária és egy olyan ötlettel jött, amit nem lehetett kihagyni.
— Nézze, kedves Lia, a lakhatásért csak a rezsinek azt a részét kell fizetni, amivel megemelkedik a számla. Nem árulok zsákba macskát, nekem az a lakrész nem hiányzik, tehát csak a háznak teszek jót, ha lakják, fűteni így is, úgy is kell. A víz és csatorna, meg a villanyszámla lesz valamivel magasabb. Hát ennek a különbözete teszi ki a lakhatás árát. Na, elfogadható ez az ár? — kérdezte huncut csillogással a szemében. — Még annyit, hogy akár most is birtokba veheti.
— Igen! — rebegte, s szemeit elfutották a könnyek.
A gondviselés és a szerencse mellé szegődött — gondolta még és megkönnyebbült, de elmerengett, megzavarta ez az érzés. Megint a gondviselés? Félt tőle! A gondviselés már egyszer nagyon kibabrált vele. Nem igazán volt vallásos, de nem is tagadta Istent. Jó lett volna őt hibáztatni, néha muszáj a gondviselés nyakába varrni rossz döntéseinket. Szóval, ha a gondviselés eszébe jut, félelem járja át.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Győri Irén
