Csokoládéillatba fojtott mámor
Nyögése tölti ki a teret,
Újjászületik ezernyi elfeledett érzés.
Lágyan átölelő két kéz melege tesz magáévá pillanatot,
S az elhagyatott várromokon átfutó borostyán zöldje tavaszt igéz.
Csendet becéz s kósza perceket rak egésszé
Kopottas szőnyegén az idő.
Zakatolva dobban ziháló mellkasban a szív.
A megfoghatatlan terít dallamot végtelenség lába elé,
S a csalóka Nap a kifakult égre halovány szivárványt kerekít.
Mohol, 2015. Február 13.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.13. @ 19:28 :: Kelemen Zoltán