Amit most elmesélek, itt történt nálunk, egy faluban. Egy gazda, honnan, honnan nem, kerített egy struccot, bevitte a majorságudvarba, és ott elengedte. Mikor a strucc körülnézett új otthonában, mit látott? Innen-onnan, a ház sarkától, a ketrecek s a farakás mögül mindenféle tarka-barka apró jószág leskelődött rá. Csak a házőrző kutya állt ki nyíltan az ólja elé, mint akinek kötelessége tudni és látni mindent, ami az udvarban történik. Fontoskodva előre-hátra szaladgált egy ideig a láncán, méltatlankodott is, de nem túl nagy hangon, mert úgy ítélte, hogy a jövevény nem jelent veszélyt az udvar lakóira nézve.
Nagy madár volt a strucc, és ha magát kihúzta, még nagyobbnak látszott, két méter magasságából nézett le a környező világra. Míg felmérte az udvart, hagyta, hogy a libák, tyúkok, pulykák, kacsák bámulják, sejtette, hogy ilyen madarat, mint ő, még nem láttak. Egy idő után az udvar lakói előmerészkedtek, tisztes távolságból körülvették, és úgy szemlélték, mint egy furcsaságot, miközben ő ott állt közöttük mozdulatlanul. Bírta a helyzetet, a maga fajtái közt nem volt ekkora figyelemben része soha. De mint minden csoda, ez se tartott sokáig, mert a kakas gúnyosan megszólalt, ami azt jelentette: Már csak ez hiányzott! Ennyi kellett csak, s az udvar népe, újra szétszéledt, hogy csoportokba verődve, okos gondolatokat cseréljenek a jövevénnyel kapcsolatban. A strucc pedig egy csendes zugot keresett, ahol pihenhetne, de mivel olyant nem talált, mert az udvar minden szegletében folyt a terefere, hát megállt a kút kávája mellett, amelyen a teli vödör magányosan gubbasztott. Szomjas volt, hát kortyolt a vízből, majd fejét lehajtva, el is bóbiskolt, de csak úgy lopva, mert közben fel-felriadt, szokásból, amit őseitől örökölt, akik a távoli Afrikából származtak.
Egyszer arra lett figyelmes, hogy az udvarban nagy a nyüzsgés. A sok, hozzá képest kistermetű udvari madár egymást lökdösve kapkodja fel a magokat, amelyeket a gazda eléjük szórt. Korgó gyomra arra biztatta, induljon ő is élelmet szerezni, de a gazda már jött is a számára előkészített vedernyi finom falattal.
Amint az est beállt, elcsendesedett az udvar, csak az ólakból hallatszott még az alvás előtti sutyorgás. A gazda kinyitotta az istálló melletti kiskaput, és rajta át a hátsó kertbe terelte az udvar közepén magányosan álldogáló struccot, hadd legeljen ott kedvére a holdfényes éjszakában.
Másnap reggel, a strucc volt az első, aki megjelent a majorságudvarban. Mohón felhabzsolta a vedernyi eledelt, amelyet elébe tettek, ivott a vályúból, majd felfedezte az ő méreteinek megfelelő óriási homokozót, amelyben kedvére meg is fürdött. Aztán tértében-fordultában meglátta az első udvar felé tátongó kaput, és mintha csak az ő számára hagyták volna nyitva, átsétált rajta, máris ott állt a tornác előtt, ahova a gazdasszony épp levegőzni rakta ki a párnákat, paplanokat. Egy ideig bámulta a hófehér ágyneműt, aztán gondolt egyet, a rakás tetejéről elvett egy kisebb párnát, csőréből a szárnya alá rejtette, és mint aki jól végezte dolgát, visszament a majorságudvarba, amelynek kapuját a gazda bezárta utána. Sétálgatott az udvarban, de nem lelte nagy örömét abban, hogy folyton kerülgetnie kellett azt a sok tarka apróságot, amely mindig a lába előtt szaladgált, így hát megállt a hátsó kert kapujában, várta, hogy beengedjék rajta az övének vélt birodalomba. A gazda észrevette a kiskapuban várakozó óriásmadarát, és megértve óhaját, beengedte, hogy ott érezze jól magát.
Amint a tágas kert nyújtotta nyugalom átjárta belsejét, a strucc előhúzta szárnya alól a kispárnát, rátette egy bokorágra, és fejét ráhajtva szundított egy keveset, majd újra elrejtette a szárnya alá. Valahányszor bóbiskolni támadt kedve, megismételte ezt a mások szemében különcködésnek tűnhető műveletet. Egyszer azonban a gazda meglátta kedvencét, amint az elveszettnek hitt kispárnára hajtva fejét, szundikált. Elámult azon, amit látott, de nem zavarta meg pihenését. Aznap éjjel azonban keveset aludt, gondolkodóba ejtette az, amit látott. Hajnalban szólt feleségének, hogy lássa el ő a reggeli teendőket a majorság körül, mert neki sürgős dolga akadt a szomszéd faluban. Az asszony nem firtatta, hogy mi lehet az a sürgős dolog, bízott a férjében, hát azt mondta, járjon szerencsével.
Az ember befogta a lovakat a nagy szekér elé, és elindult. Délre már meg is jelent a kapuban, a szekéren a kertjükben lévő strucc párjával egy szépséges fekete tollú hím madárral. Hátra terelte a kertbe, és ott magukra hagyta őket, hadd örüljenek egymásnak.
A gazda soha többé nem látta búslakodni a nőstény struccot. Időnként azonban hallotta a kertből a hím hangját, és tudta, hogy olyankor násztáncot lejtve udvarol párjának.
Hogy mi lett a kispárna sorsa? Hát azóta, hogy megjelent a kertben a fekete hím madár, a kispárnán két fej simult egymás mellé. S amikor eljött ideje, a hím kiásta a fészket, beletették a kispárnát, rá az anyamadár első tojását, amelyből egymást váltva kiköltötték első struccfiókájukat.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.03. @ 18:32 :: M.Simon Katalin
